hirdetés

Vonzóbbá akarja tenni a háziorvosi szakmát az egészségügyi államtitkárság

Szakmailag és anyagilag is vonzóbbá akarja tenni a háziorvosi szakmát az egészségügyi államtitkárság, az ennek érdekében tett eddigi és a tervezett intézkedések hatásai egy, legfeljebb két éven belül már érezhetőek lesznek - közölte Beneda Attila kabinetfőnök.

A Világgazdaság pénteki számában arról írt, hogy évente ugyan 60-100 fiatal lép be a háziorvosi rezidensrendszerbe, de a szakvizsga megszerzése után 40 százalékuk elhagyja a pályát, pedig legalább 250 rezidenst kellene képezni évente ahhoz, hogy 15 éven belül lecserélődjön az elöregedett háziorvosi kar.

A lapnak nyilatkozó Komáromi Zoltán háziorvos azt mondta: a 6800 körzetben dolgozók harmada jócskán nyugdíjkorhatár fölött van, sok a hetvenévesnél idősebb orvos. Az alacsony bér után járó nyugdíjból ugyanis nem tudnak megélni, és nincs kinek átadni a praxisukat, így "kihalásos alapon" cserélnek gazdát a praxisok.

Beneda AttilaBeneda Attila az MTI-nek elmondta: az ország háziorvosainak átlagkora már lassan megközelíti a 60-at, így mind a szakma, mind az egészségügyi ágazat vezetői lépéskényszerben vannak. Mint mondta: a háziorvosi szakma az elmúlt években valóban nem volt túl népszerű a rezidensek körében. Gondot jelentett a praxisok alacsony finanszírozása, az utóbbi években az új belépők nem tudtak praxishoz jutni, illetve a háziorvosi munka presztízse is jelentősen csökkent, mivel jelenleg nagyon sok ellátásból ki vannak zárva a háziorvosok - tette hozzá a kabinetfőnök.

Ezeken a problémákon változtat a jövőben az államtitkárság. Beneda Attila azt mondta, jó néhány szakmai és jogi rendelkezést kell módosítani, a munkát már elkezdték. Példaként említette, hogy az új indikátorrendszer bevezetése óta már jelenleg is praxisonként átlagosan plusz ötvenezer forinthoz juthatnak havonta a háziorvosok.

Közigazgatási egyeztetésen van az a háziorvosi eszközfinanszírozási rendszer is, amely másfél millió forint bevételhez juttatná a háziorvosokat, a pénzből informatikai és egyéb eszközöket finanszírozhatnának, amelyek javítják a betegellátás minőségét.

Az önkormányzati törvényhez kapcsolódva szeretnék egységesíteni a feladatátvállalási szerződések fő pontjait is, hogy mind a háziorvosok, mind az önkormányzatok számára tisztázzák: kinek milyen jogai, illetve kötelezettségei, feladatai vannak.

A kabinetfőnök hangsúlyozta: az államtitkárság egyik fő célja, hogy az egészségügyben már a háziorvosok is a lehető legteljesebb ellátást biztosítsák. Az új népegészségügyi programban a prevenciót kívánják erősíteni, melyben a háziorvosoknak kiemelt szerepük van - mondta a kabinetfőnök.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...