hirdetés

Vizsgálat az idősotthonban

Vizsgálatot indított a Szentendrei Járási Hivatal és Budapest Főváros Kormányhivatala a budakalászi Napvirág Idősek Otthonában halálesetek miatt.

A napokban három idős ember meghalt és további hét megbetegedett budakalászi Napvirág Idősek Otthonában – tájékoztatott a fővárosi kormányhivatal sajtófőnöke.

Pászti András közölte: az Országos Mentőszolgálat bejelentése nyomán a két hivatal népegészségügyi szakemberei haladéktalanul megkezdték a járványügyi és élelmezés-egészségügyi vizsgálatot a budakalászi idősotthonban észlelt hányásos, hasmenéses megbetegedések miatt. A további megbetegedések megelőzése érdekében a többi között szigorított fertőtlenítést rendeltek el – tette hozzá.

A kormányhivatal ismeretei szerint a gondozottak közül tízen betegedtek meg, hárman meghaltak. Annak kiderítése még folyamatban van, hogy a halálesetek összefüggésbe hozhatók-e a gyomor-bélrendszeri megbetegedésekkel. A betegeket kórházba szállították, a székletminták, az élelmiszer- és ételminták, a tisztasági minták begyűjtése megtörtént, laboratóriumi vizsgálatuk zajlik – fűzte hozzá.

A népegészségügyi hatóság intézkedéseket hozott a további esetek előfordulásának megelőzésére: egyebek mellett szigorított fertőtlenítést rendelt el, amelynek végrehajtását ismételt szemlén ellenőrizte.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI érdeklődésére arról tájékoztatott, hogy a történtek nyomán csütörtök délutánig nem érkezett bejelentés vagy feljelentés a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra.

Lipterné Bierbaum Erika, az intézmény vezetője az otthon honlapján azt közölte, hogy a működés felügyeletét végző hatóságok által indított vizsgálatok még zajlanak, ezek befejezéséig az eseményekről nem kívánnak nyilatkozni. Hozzátette: az intézmény a szakmai protokollok szerint jár el, vagyis folyamatosan fokozott figyelmet fordítanak az idősek gondozására, a korukra és betegségeikre tekintettel.

"Jelen helyzet, valamint a tisztiorvosi szolgálat által kiadott hőségriasztás ésszerű kezeléséhez szükséges valamennyi intézkedést megtettük és folyamatosan meg is tesszük. Az intézmény működése – valamennyi területen – az eseményektől függetlenül folyamatos" – fogalmazott a közleményben a vezető.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...