hirdetés

Visszaszívás

A kábítószer-fogyasztók büntetése és a drogháború helyett érdemes lenne közegészségügyi és nem rendészeti ügyként kezelni a drogkérdést – ismerte fel az USA kormánya és az ENSZ illetékes hivatala is a latin-amerikai drogbizottság után.

A Heti Világgazdaság e heti számában megjelent cikk idézi a latin-amerikai drogbizottság felhívását, amelyet aláírt Mario Vargas Llosa és Paulo Coelho perui és brazil író is: A drogháború megbukott, mert kriminalizálja a politikát, korrupttá teszi a közalkalmazottakat, miközben nem szorítja vissza a drogokhoz kapcsolódó erőszakos bűnözést és nem csökkenti a fogyasztást. Megfontolásra ajánlják a nyugat-európai szemléletet: inkább a kárenyhítéssel és a szenvedélybetegek gyógyításával érdemes foglalkozni.

A felhívásban szintén részt vevő Fernando Cardoso, Brazilia ex-elnöke szerint jó példa, hogy felvilágosítással, neveléssel a dohányzást is sikerült mérsékelni. Teljesen kiszorítani sosem lehet a drogokat, ahogyan az AIDS elleni küzdelemben is irreális lett volna a szex betiltása, de reális célnak bizonyult minél több embert megnyerni a biztonságos szexnek – mondta a The Guardian című angol napilapnak adott interjújában Cardoso.

Az UNODC jelentése szerint több olyan ország is van, ahol ötször annyi fogyasztó ül börtönben, mint ahány nagy pénzekben utazó, erőszakos bűnöket elkövető kereskedő, márpedig a fogyasztók üldözése életeket tesz tönkre, egyúttal a rendőrség erőit is elaprózza.

Barack Obama elnök májusban kinevezett kábítószerügyi megbízottja – amerikai szóhasználattal a drogcár – Gil Kerlikowske – már első interjújában közölte: törölte a szótárából a drogháború kifejezést. Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) június végén közzétett éves jelentése is új hozzáállást sugall: elhallgatás helyett inkább vitába száll a nem büntetés alapú drogpolitika híveivel.

Mióta Obama az elnök, azóta az országos rendőrség abbahagyta a szövetségi törvények szerint tilos, Kaliforniában viszont engedélyezett gyógyászati marihuánaültetvények elleni razziákat.

HVG

cimkék

Könyveink

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...