hirdetés

Vastagbélszűrés: így reagált Ónodi

A HírTV megkérdezte az egészségügyért felelős államtitkárt, hogy miért késlekedik az országos vastagbélszűrés, aki azt mondta, már szűrnek.

Mint azt a MedicalOnline elsőként megírta, az uniós forrás is veszélybe kerülhet, amiért még mindig késlekedik az országos vastagbélszűrési program elindítása. Tekintettel arra, hogy lapunkat, mint a vezető egészségügyi szakportált egyetlen sajtótájékoztatóra sem hívja meg az Emmi, sem Szentes Tamást, sem Ónodi-Szűcs Zoltánt nem tudtuk megkérdezni a témában, ám a HírTV megtette. Az államtitkár válasza:

Az egészségügyért felelős államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán kitérő választ adott, annak ellenére, hogy ő is megkapta a késlekedésről szóló hivatalos levelet.

– Ha a konkrét számokat kérdezi, meg fogom majd kérdezni, hiszen nem tudom pontosan, hogy most éppen hányan voltak az elmúlt két hétben szűrésen. De meg fogom kérdezni tiszti főorvos úrtól, és el fogom küldeni írásban a választ.

– Csak mert nekünk olyan információink vannak, hogy nulla ember szűrését sikerült eddig elvégezni.

– Nézze ez azért butaság, mert folyik a szűrés az egész országban, egyébként is…

– Mármint ebből a forrásból, ebből a hat és fél milliárdból, ami rendelkezésre áll?

– Nézze, ezt is butaságnak tartom. Meg fogjuk majd nézni, egyébként is folyik a szűrés Magyarországon, és tudniuk kell, hogy a V4-eken belül csak Magyarországon van mind a három szűrésfajta, tehát sehol máshol nincs az, ami Magyarországon megtalálható, hogy mind a méhnyakrákszűrés, mind az emlőrákszűrés, mind a vastagbélrákszűrés működik.

(forrás: HírTV)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...