hirdetés

Újabb ellátási zavarok a hazai kórházakban

A napokban újabb 12 egészségügyi intézmény jelezte, hogy különböző okok miatt kénytelen leállítani egy-egy ellátást, írja a hvg.hu.

Az érintett intézmények névsorát a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján tették közzé.

A friss információk szerint

  • az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórházban,
  • a Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézetben,
  • a Gyöngyösi Bugát Pál Kórházban,
  • a Kistarcsai Flór Ferenc Kórházban,
  • a Selye János Kórházban,
  • a Balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórházban (itt kétféle ellátás esetében is),
  • a Szaploncay Manó Kórházban,
  • a Békés Vármegyei Kórházban,
  • a Kaposi Mór Oktatókórházban,
  • a Budapesti Bajcsy Zs. Kórház és Rendelőintézetben,
  • valamint a Budapesti Uzsoki Utcai Kórházban

is problémák merültek fel az ellátással összefüggésben.

A hvg.hu idézi egy egészségügyi szakértő Facebook-posztját, amelyben a leállásokkal összefüggésben azt írja, van ahol csak két órára, vagy hat órára áll meg az élet informatikai leállás miatt, és van ahol visszavonásig.

A Szent János Kórház februárban sem tudja ellátni egyebek mellett az ittas sérülteket.

A Somogy Megyei Kaposi Mór Kórház nem tud néhány napon bronchoszkópos ügyeletet adni humánerőforrás-hiány miatt, a betegeket Pécsre, illetve Zalaegerszegre kell vinnie a Mentőszolgálatnak.

A Békés Megyei Központi Kórház év végéig nem tud paradontológia (fogászat) járóbetegellátást nyújtani.

A Marcali Kórház ugyanígy foglalkozás-egészségügyi ellátást nem tud biztosítani.

A Balassagyarmati Kórházban a dento-alevoláris sebészet (szájsebészeti ellátásforma), a reumatológiai-, a gasztroenterológiai szakrendelés és a fájdalomambulancia is bedobta a törülközőt.

A Komáromi Kórház a gyermek-nőgyógyászati szakrendelést nem tudja biztosítani.

A Kistarcsai Flór Ferenc Kórházban a CT hibásodott t meg, ahogyan a Gyöngyösi Bugát Pál Kórházban.

A Bajcsy Kórházban az akut ERCP vizsgálatot igénylő gasztroenterológia ellátás állt le egy napra, eszköz meghibásodás miatt, ezt gyorsan megoldották.

(forrás: hvg.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more A maffia pszichéje - Klinikai esetleírások és az igazságüggyel együttműködők történetei

    A Cosa Nostra a fundamentalizmus világához tartozik: legyen az...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...