hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Új jogviszony: a szakdolgozók többségének nem volt választása

A szakdolgozók közel negyede kifejezetten úgy érezte, hogy a munkáltatója kényszeríti az új szerződés aláírására – derül ki a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) legfrissebb felméréséből.

Országos, online felmérést készített a MESZK 2021. március 2-9. között, amelyben arról kérdezték kollégáikat, miért fogadták el, vagy éppen utasították vissza az új egészségügyi jogviszony szerint készült munkaszerződéseiket. A kérdőívre 3572 fő válaszolt.

A kitöltők 8,3 százaléka, 296 fő nem írta alá az új szerződést, míg 92 százalékuk ezt megtette. Akik nem vállalták az új jogállást, három fő okot jelöltek meg ennek indokaként: nem akartak az új szolgálati jogviszony hatálya alatt dolgozni, a szerződés számukra előnytelen feltételeket tartalmazott, illetve hiányolták a megbecsülést. Sokan nem tudták megfelelően értelmezni az szerződésben foglaltakat, és ehhez nem kaptak segítséget sem.

A megélhetésük miatt nem volt más választása az aláírók közel 72 százalékának, 22 százalékuk pedig szakmája iránti elhivatottságból szignálta az új megállapodást, míg a  válaszadók közel negyede a járványhelyzet elmúltával kíván a jövőjéről dönteni, ami újabb pályaelhagyási hullámot vetíthet előre.

A kitöltők 48 százaléka azt jelezte, hogy nem kapott tájékoztatást az egészségügyi szolgálati jogviszony tartalmáról, illetve további negyedük azt jelezte, ha kapott is azt nem értette.

A kérdőívet kitöltő szakdolgozók 23 százaléka kifejezetten úgy érezte, a munkáltató kényszeríti őt az új szerződés aláírására. „Amennyiben nem írom alá megszűnik a foglalkoztatásom és megyén belül nem találok új munkahelyet.” Ehhez hasonló fenyegetésekkel igyekeztek nyomást gyakorolni a munkaadók azokra, akik nem kívánták aláírni az új munkaszerződést.

Romlani fog a közfinanszírozott egészségügyben maradók napi, heti, havi terhelése, még akkor is, ha a járványügyi helyzet véget ér – vélte a válaszadók háromnegyede.

A válaszadók szerint az a fiatalokat is elriasztja a hivatástól az új szolgálati jogviszony.

Az „alá nem írók” harmada a magán egészségügyben képzeli el jövőjét, több mint harmada pedig végleg otthagyja hivatását. Mások maradnának az állami egészségügyben, csak új intézményben, illetve külföldön vagy a szociális ellátásban vállalnának munkát.

A megkérdezettek jelentős része (3314 fő), még azok is, akik aláírták az új munkaszerződést, az új jogviszony bevezetésének visszavonását, valamint a kirendelhetőség eltörlését szorgalmazzák.

A kamara a felmérés tükrében a korábban már megkezdett tárgyalások folytatását kezdeményezi az Országos Kórházi Főigazgatósággal.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink