hirdetés

Tovább csökkenhet az egészségügyben dolgozók száma

Nagyban enyhítenék az égető munkaerőhiányt az egészségügyben az új innovatív megoldások. A Növekedés.hu dr. Ficzere Andreával, a Magyar Kórházszövetség újonnan megválasztott elnökével beszélget.

(...) Milyen területeken érzékelhető a legnagyobb mértékű orvoshiány?

Jelenleg az érsebészet, a pszichiátria, a fül-orr-gégészet, az infektológia, a nefrológia és az ortopéd-traumatológia áll a sor elején, de sajnos hosszan tudnám folytatni a felsorolást.

Komoly gondot okoz,  hogy minden erőfeszítés ellenére hiányzik a megfelelő utánpótlás. Magyarázatul az adott területek korábbiakhoz képest csökkenő népszerűsége, az alacsonyabb jövedelem,  valamint a jelentős túlterheltség szolgál. Kiszámítható életpályamodell, magasabb fizetések, rugalmasabb képzések, valamint az innovatív megoldások kínálta színesebb és profibb munkafolyamatok biztos, hogy vonzóbbá tennék ezeket a szakmákat is.

Országos szinten kell megreformálni, ráadásul azonnal az utánpótlást az orvosok és a szakdolgozók vonatkozásában is, különben előbb-utóbb nem lesz elegendő személyzet. Főleg úgy, hogy a következő években nagyon sokan fognak nyugdíjba menni az egészségügyben. Külön kiemelném a műszaki, gazdasági területeken lévő óriási munkaerőhiányt, ami már a közeljövőben, sőt talán a jelenben is lényegesen komolyabb problémát okoz a kórházak életében, mint az ágymelletti dolgozók számának csökkenése.

A Magyar Kórházszövetség most kér be a kórházaktól egy kimutatást, amely azt összegzi, hogy az elkövetkezendő 5 évben hány orvos, szakdolgozó, műszaki-gazdasági területen dolgozó megy nyugdíjba, hiszen a pótlásukra előre fel kell készülni.  Jelenleg úgy érzékeljük, hogy tovább csökkenhet az egészségügyben dolgozók száma.

Jó hír viszont, hogy az orvosi egyetemekre jelentkezők száma újra emelkedni kezdett, ugyanakkor esetükben még időre van szükség ahhoz, hogy ténylegesen orvossá váljanak. Szintén kedvező fejlemény, hogy napjainkban kevesebb orvos megy külföldre dolgozni, sőt, egyre többen jönnének haza, ami természetesen enyhítené a munkaerőhiányt, ráadásul a külföldi tapasztalatszerzés nagyon hasznos az adott kolléga és a hazai betegellátás számára is.

Megfelelő megbecsültséggel, fizetéssel, és jó munkakörülményekkel véleményem szerint vissza lehet csábítani az orvosokat Magyarországra. Tapasztalataink szerint a nyugat-európai béreknél kevesebbel is beérnék az egészségügyi dolgozók, ha magasabb lenne itthon a respektjük, ha a betegellátáshoz szükséges eszközök, körülmények rendelkezésre állnának, és jobb hangulat uralkodna az intézményekben. (...)

A teljes cikk

(forrás: Növekedés.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...