hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Torz rendszert eredményezett az átalakítás

Extrém aránytalanságok alakultak ki az ellátandó lakosság számához rendelt ágyak számában a Semmelweis Terv megvalósítása során. Kritikus a belgyógyászati alapellátás lehetősége Székesfehérváron, Tatabányán, Vácon, valamint Budapesten a Szent Imre, a Bajcsy és a Szent János Kórházhoz rendelt résznél – hívja fel a figyelmet az Élet és Irodalom e heti számában, Székesfővárosi ágyrajárók címmel megjelent cikkében Poller Imre orvos, melyet a napi.hu idéz.

A Semmelweis Terv végrehajtásának előkészületei alatt előbb az új alaptörvény, majd a tb-rendszer alapjait képező járulékkötelezettség módosítása világosan jelezte: a kialakulóban lévő új hazai egészségügyi rendszer nem a közvetlen politikai behatásoktól védett, konszenzusra épülő, társadalombiztosítási alapokon nyugvó, hosszú távra tervezett szolgáltatás, hanem az állam által nyújtott, direkt politikai vezérlési elemekkel is kontrollált juttatás, szögezi le írásában Poller Imre, akit a napi.hu idéz.

Az elérhető adatok szerint a 2012. július 1-től elviekben már működő térségi rendszerben a közép-magyarországi térség kórházainál nem látszik semmiféle összefüggés a kialakított új ellátási területek, a rendelkezésre álló ágyszám és az ellátandó lakosság száma között, s immár bizonyos, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem a közép-magyarországi térségben jut egy főre a legnagyobb éves kórházi finanszírozási összeg.

Ebből fakadóan a következő hónapokban jelentős problémát jelent a Közép-Magyarországhoz csatolt, saját ellátó rendszerükben tovább gyengített megyék lakosságának az ellátása. Ugyanakkor jó néhány budapesti kórház is olyan csekély ágykapacitással rendelkezik az ellátandó lakosság számarányához képest, hogy ez a finanszírozási problémáktól függetlenül is ellátási korlátot fog képezni a főváros egyes területein. Az ágyszámhoz mérten kritikusan nagy ellátási terület jutott például a Szent Imre vagy a Szent János Kórháznak, míg igen kedvező például az Uzsoki utcai kórház feladatainak a meghatározásaa rendelkezésre álló ágyaihoz képest.+

Összességében kritikus helyzetűnek ítélhető a lakosság belgyógyászati alapellátásának lehetősége Székesfehérváron, Tatabányán, Vácon valamint a Budapesten a Szent Imre kórházhoz, a Bajcsy Kórházhoz és a Szent János kórházhoz rendelt résznél.

E területeken a lakosság ágyhoz jutási esélyei kimagaslóan és megmagyarázhatatlanul rosszabbak más területek lakosságához képest, egy ágyra négyezertől tizenötezerig terjedő az ellátandó lakosság száma. E kórházak ellátási területein összesen másfél millió lakos él. A közép-magyarországi térségen belüli legjobb lakosság/belgyógyászati ágy arány (Magyar Honvédség Honvédkórház) és a legrosszabb lakosság /ágy arány (Szent Borbála Kórház, Tatabánya) között 18-szoros a különbség, az egyikben 97 ágy jut 80 ezer lakosra, a másikban 15 ágy 228 ezer lakosra...

Magában a fővárosban 305 ágy van endokrinológiai feladatokra fenntartva, a Péterfy Sándor utcai Kórházban tizenegyezer lakosra, az Uzsoki utcai Kórházban tizenkilencezer lakosra, a Nógrád megyét is ellátó kerepestarcsai kórházban pedig 31 ezer lakosra jut egy endokrinológiai/diabetológiai ágy.

Amennyiben a kialakított beutalási rendet valóban a leírtaknak megfelelően "zárt rendszerként" akarják működtetni, és a beteg a területileg közvetlenül nem illetékes kórházban csak térítés ellenében juthat ellátáshoz, akkor néhány hónap múlva a közép-magyarországi térség egyes részeiben az alapvető belgyógyászati ellátás során az abszolút hiánygazdálkodás jegyei fognak mutatkozni.

Az ellátások alig lesznek tervezhetőek, számos súlyos akut megbetegedés esetében egyszerűen nem lesz ágy a beteg számára, miközben a térség más kórházaiban, ugyanabban a szakmában relatív ágybőség lesz tapasztalható, mely "ágybőség" - az ágyak térségen belüli alacsony kihasználtságára hivatkozva - akár újabb negatív ágykorrekciókra adhat okot.

Amíg a közép-magyarországi térségben a "legjobb" és a "legrosszabb" kórház között a belgyógyászati alapellátásban "csak" 18-szoros különbséget észlelhettünk az egy ágyra jutó ellátandó lakosság számában, addig a stroke ellátás területén 34-szeres a különbség.

Poller szerint a Semmelweis Terv részeként funkciót váltó kórházak közül a legtöbb finanszírozást a közép-magyarországi kórházak vesztették (éves szinten 1,5 milliárd forintot), míg a legkevesebb finanszírozási veszteség – éves szinten 207 millió forint – az észak-alföldi térségben mutatható ki. 2012. július 1-től egy észak-alföldi lakos kórházi ellátására éves szinten 38 ezer forint áll rendelkezésre, a Dél-Dunántúlon 33.500 forint, míg Közép-Magyarországon ugyanez az érték 29.750 forint.

A legkevesebb az egy főre jutó fekvőbeteg finanszírozási összeg a nyugat-dunántúli térségben, itt 24.700 forint az egy lakosra jutó évi kórházi finanszírozás összege, ami a 65 százaléka az egy lakosra jutó Észak-Alföld térségbeli kórházi finanszírozásnak.

Poller cikke szerint az általános és progresszív ellátási feladatok konkrét meghatározása, és a kórházi finanszírozás feladatokhoz hangolt korrekciója nélkül a hazai fekvő-beteg ellátó rendszer, mint összehangolt, célszerűen működő, feladatait megosztó betegellátó rendszer önmegsemmisítő üzemmódba kerül, miközben egyes "szerencsés" és "sikeres" egységei gazdasági értelemben stabilizálhatják működésüket és látszólag példásan és rendben működnek. Az író végül felteszi a kérdést: vajon erre a csapdára ki és mikor jön rá, és mit lehet akkor még tenni?

A teljes cikk a napi.hu-n

(forrás: Élet és Irodalom, Napi Online)

Könyveink