hirdetés
2021. június. 20., vasárnap - Rafael.
hirdetés

Titkolja a minisztérium, hány műtét maradt el a járvány miatt

A koronavírus-járvány miatt elmaradt műtétek számát „felsőbb vezetői szinteken” nem engedték közölni a 168 óra kérdésére.

A héten Kásler Miklós erőforrásminiszter utasítására újraindultak egyes, a járványhelyzet miatt korábban leállított egészségügyi szolgáltatások, május 13-tól már a tervezhető, ütemezett műtétek (elektív beavatkozások) elvégzése is beindul, de addigra a várólisták még tovább nőnek. Azt pedig, hogy a koronavírus-járvány miatt az elmúlt egy évben hány műtétet kellett elhalasztani, hétpecsétes titokként őrzik, írja a 168 óra.

A pontos számot a lap kérdésére nem volt hajlandó elárulni a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK). Több, mint öt hete kérdezték tőlük, hogy a járvány kezdete, pontosabban, mióta 2020. március közepén először leállították a halasztható műtéteket, összesen hány műtét maradt el. Választ azóta sem kaptak, noha információik szerint a NEAK-nál néhány nap alatt összeállították a kért adatot. Úgy tudják, az elmaradt műtétek számának megküldését „felsőbb vezetői szinteken” nem hagyták jóvá – nem is feltétlenül a NEAK-nál, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériumánál.

Hivatalos adatközlés hiányában csak a szakmában dolgozók becsléseire lehet hagyatkozni, eszerint még a legóvatosabbak is több ezer elmaradt műtétet emlegetnek. Ezt támasztja alá a NEAK nyilvános adatbázisából elérhető műtéti várólisták folyamatos és jelentős növekedése is. A lap március végén összegezte az akkori helyzetet, összehasonlítva a tavaly novemberi állapotokkal. Öt héttel ezelőtt azt találtuk, hogy öt, de akár tízszer annyi ideig is várni kell egy-egy műtétre, mint akárcsak fél évvel azelőtt, egyre jobban torlódtak fel a rendszerben a különféle beavatkozásra várók.

(forrás: 168 óra)
hirdetés

Könyveink