Terveikről számoltak be az orvosi kamara elnökjelöltjei

Álmos Péterrel a 24.hu készített interjút:

Miért döntött úgy, hogy elindul az elnökségért?

Az elmúlt ciklusban úgy láttam, hogy jó irányba tartunk, és elértünk olyan célokat, amelyek évtizedek óta vágyai voltak a kamarának, illetve az orvostársadalomnak: a hálapénz kivezetését és az orvosbérek rendezését. Nagyon kapacitáltuk Kincses Gyulát, hogy folytassa, akár egy részben megújuló csapattal. Magam úgy terveztem a következő időszakot, hogy a klinikai munkában és a kutatásban leszek főleg aktív. Nem szerepelt az eredeti terveim között a MOK elnöki pozíciója, de nyáron elkezdtünk beszélgetni arról, ki indul tovább a csapatból. Fontosnak tartottuk, hogy az általunk képviselt irányvonal menjen tovább, mert elindult egy megújulás, még akkor is, ha a Covid-járvány rengeteg energiát, figyelmet elvett ettől. Felelősséget is érzünk a kamaráért abban a helyzetben, amiben most van. Ezért is szerettük volna, hogy részben maradjon, részben újuljon meg a csapat. Kincses Gyula sokat hezitált, de végül úgy döntött, nem indul el. Ezt elég későn döntötte el, így meglehetősen kevés idő maradt eldönteni, ki az, aki tud akkorát fordítani az életén, hogy a kamarai tevékenységét helyezze előtérbe. Végül én tudtam ezt vállalni. Úgy gondolom, olyan terveim vannak, melyek előnyére válhatnak a kamarának. A legfontosabb a tagok megtartása és megszólítása lesz, miközben továbbvisszük a független kamarai irányvonalat.

(...)

Hogyan képzeli a következő négy évet, ha megválasztják a kamara elnökének?

A legfontosabb cél az, hogy megtartsuk a tagjainkat, és megszólítsuk a fiatalokat, hogy meglegyen az utánpótlás. Ehhez kell egy olyan üzenet, nyelv és tevékenység, ami rászolgál a bizalomra. A szervezet megújulása a fő cél, ez az, amiben talán a legkevesebbet tudtuk elérni az elmúlt négy évben. A megújítás folyamatát öt pillérre építeném. Az első, hogy marad az érdekképviselet. Bár ez a legnehezebb része a munkánknak, hiszen nem vagyunk szakszervezet. Meg kell őrizni a bérek értékállóságát, hogy ne szakadjunk le Nyugat-Európától. Ezen kívül lesznek olyan érdeksérelmek, amelyeket képviselni kell, hiszen egy egészségügyi átalakítás közepén vagyunk. A politikától függő viszonyban az érdekképviselet nem lehet sikeres. Amiben szeretnénk nagyot előrelépni, az a kamara szakmai szerepe. Az orvoskamara a megalakulás utáni években – a nemzetközi normákhoz igazodva – nagyon komoly szakmai munkát látott el: munkacsoportjai, bizottságai működtek, protokollok, irányelvek kidolgozásában vett részt. Ezek jó részét Éger István elnöksége alatt elvették a kamarától. Szeretnék ebben előrelépni, és erre van is ígéretünk az államtitkárságtól. Fontos célom, hogy közelebb vigyük a kamarát a betegágyhoz, a gyógyítókhoz. Most egy háttérben lévő érdekképviseleti szerv a kamara, de ha a szakmai funkciót be akarjuk tölteni, akkor olyan szolgáltatásokat is kell nyújtanunk, melyek a szakmával szorosabban kapcsolódnak. Például fejlesztünk egy applikációt, amely döntéstámogató eszköze lehet az orvosnak, lesznek rajta irányelvek, kalkulátorok, gyógyszerinterakció-ellenőrző.

A harmadik pillér a társadalmi szerep. Ide sorolom az etikai rendelkezések jogának visszaszerzését, vagy legalábbis annak elérését, hogy ott legyünk az eljárásokban. A beteg érdeke is az, hogy ne a kórházak alá tartozó etikai bizottságok működjenek, hanem független testületek. Fontos az is, hogy a közbeszéd azon témáiban, amelyek érintik az orvostársadalmat is – kórházi fertőzések, szívhangrendelet, életvégi döntés –, aktívak maradjunk. És látni kell azt is, hogy nagyon fáradt az orvostársadalom, mediálni kell a társadalom és a kimerült orvosok között.

A negyedik pillér a kamara átalakítása, ami hosszú, lassú és konszenzuson alapuló folyamat kell, hogy legyen. A kamarán belül sok a redundancia, a párhuzamos funkció. Ugyanakkor meg kell erősíteni a helyi jelenlétet, területi szervezeteinket, mert ebben van a kamara lényege. Ide tartozik a fiatalok támogatása is, hogy minél több fiatal töltsön be tisztséget a kamarán belül. Az ötödik pillér a legfontosabb: a közösség építése. Erősíteni kell, hogy a tagokat összeköti a hivatás, egy alapvető értékrend, ami miatt gyógyítók lettek. Ez átível a politikai, vallási nézetkülönbségek fölött. Látható, hogy ide is megpróbál beférkőzni az a megosztottság, ami a társadalomban érzékelhető, de ennek nem szabad teret engedni, a politikától távol kell tartani magunkat.

Ezt a programot egy meggyengült kamarával, amelynél eltörölték a kötelező tagságot, hogyan lehet véghez vinni?

Nem vagyok biztos abban, hogy meggyengült a kamara. Amíg kötelező volt a kamarai tagság, addig a testület léte nem attól függött, hogy milyen teljesítményt nyújt a vezetőség. Most közvetlen felelősség fogja nyomni annak a vállát, akit megválasztanak, hogy a kamarából ne lépjenek ki a tagok. Olyan képviseletet kell nyújtani, ami miatt megéri kamarai tagnak lenni. Bár kétségkívül nehezebb feladat, de a kamarát ez tovább erősítheti, mert olyan szerepet kell betöltenie, amire van igény. Nem egy háttérben meghúzódó, besimuló szervezetnek kell lennie, mert arra nincs szükség.

Kozma Gábort az Origo kérdezte:

Ön 2015 és 2019 között a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára volt, de egyébként több mint 20 éve visel kamarai tisztséget. Milyen érzések kötik a kamarához?

Történetem a kamarában nem ma kezdődött el. Többekkel együtt alapító tagja voltam a zavaros '90-es évek második felében a kamarán belül működő Háziorvosi Szekciónak. Mire megerősödtünk, jött 2006. június 10-e, és akkor az egy napja regnáló egészségügyi miniszter, Molnár Lajos meglátogatta Háziorvosi Kongresszusunkat Ráckevén. Berényi Zolival, Komáromi Zolival és Kertay Aurél barátommal mi négyen együtt alkottuk a fogadó bizottságot. Molnár Lajos kávézás közben, a sokadik cigaretta után egy flegma félmondattal kijelentette, hogy „a Kamara rossz útra lépett, elkezdett politizálni, és én ezt nem tűröm!" Ezután viharos gyorsasággal megszüntette a kötelező kamarai tagságot, elvette az etikai ítélkezés jogát a nem kamarai tagok tekintetében, elvette a Kamarától a működési nyilvántartás vezetésének jogát, a három szintű kamarai szerkezetet pedig megsemmisítette.

Mire gondol, és miért most indul el az elnökválasztáson?

Többek között a fentebb elmondott példa indított arra, hogy elinduljak a választáson, és az a számtalan megkeresés, amit a kollégáktól kaptam, akik folyamatosan azt kérdezgették, elég bátor vagyok-e ahhoz, hogy a következő kamarai választáson kiálljak a sokat hangoztatott elveimért és főleg értük, vagy csak beszélek. Ekkor tudatosult bennem véglegesen, amit legbelül már én is éreztem, hogy a Kamara dolgai nem jó irányba mennek. Sokan nem ilyen magatartást, attitűdöt várnak el a szervezettől, hanem harcos, hatékony, de elegáns kiállást hivatásrendünkért.

Miért, milyen most a kamara? Mi vele a baj?

Határozottságot, méltóságot és az igazán fontos kérdésekben megalkuvást nem tűrő egyenességet várnak az emberek, de ezt nem kapják meg. Vagyis nem lehet tovább hallgatni ebben az ügyben. Ma már tudom, hogy azok, akik újratervezték a Kamara útját, időközben zsákutcába jutottak.

Saját maga képességeiről mit tudna elmondani?

A magyar egészségügyet testközelből ismerem, immáron több, mint negyed évszázada. Ezen idő alatt az egészségügy minden szintjét volt szerencsém bejárni, dolgoztam kórházban belosztályon, koronária őrzőben, járóbeteg szakellátásban, alapellátásban. Voltam intézményvezető, részt vettem több, az alapellátás reformját célzó projektben (IBR, TÁMOP, 6.2.5B, EFOP, 1.8.0), 2020-2023-ig országos szakfelügyelő főorvosi megbízást töltöttem be alapellátás területén.

Több mint 20 éve viselek kamarai tisztséget. Nem a semmiből és legfőképpen nem a politikából jövök. Orvos vagyok és ebben az életben már az is maradok. Ezért merek kiállni és arról beszélni, hogy szerintem hogyan kellene fejlődnünk. Nekünk orvosoknak, a saját kamaránkban.