hirdetés

Teljes ágazati nyomásgyakorlást készítenek elő

2025. március 8-án a Kossuth téren több ezer ember – civil, szakdolgozó és orvos – nyomatékosította, hogy a magyarok egészsége jóval több figyelmet és forrást érdemel annál, mint amit jelenleg szánnak rá a döntéshozók.

A “Magyarok egészsége többet érdemel” kampány milliókat ért el és talált náluk támogatásra. Változatlanul tény, hogy Magyarország a felénél is kevesebbet költi állampolgárai egészségére, mint amennyit az EU-s  országok átlagosan. Részben ennek, részben az ágazat több évtizedes elhanyagolásának, a szakmai szempontok háttérbe szorításának köszönhető, hogy a betegek az ország különböző pontjain akár szakáganként is jelentősen eltérő minőségű és hatékonyságú ellátással találkoznak. Ebben a környezetben sajnos a szerencse a gyógyulás egyik döntő tényezője lett - és egyre kevesebbeknek van szerencséje – írja közös nyilatkozatában a Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ), a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) és a Magyar Orvosi Kamara (MOK).  

Ebben a rendszerben az egészségügyi dolgozók munkáját és szakmai kiteljesedését a túlterheltség, a túlórák, az eszközhiány, a túlburjánzó adminisztráció és a sokszor elavult infrastruktúra hátráltatja. Mindez alapjául szolgál a dolgozók kiégésének, ami veszélyezteti a betegek gyógyulását és sokszor oka a konfliktusoknak. Ez a magyarázata annak a naponta tapasztalható jelenségnek, hogy  az orvosok, szakdolgozók száma csökken, kiöregszenek, megbetegednek, utánpótlásuk pedig megoldatlan feladat. Egész Európában verseny folyik az egészségügyi dolgozók megtartásáért és megszerzéséért, a magyar állami egészségügy pedig várhatóan alulmarad ebben a versengésben. A kellő finanszírozás hiánya mellett az egészségügyi dolgozók polgári és személyiségi jogainak csorbítása, illetve a szakma hangjának szándékos figyelmen kívül hagyása is rombolóan hatott az ágazatra az elmúlt években.

Az egészségügy nem tud és nem akar többet hátralépni!   

A szakma a következő években évente 500 milliárd forint többlet forrásbevonást vár el a mindenkori kormánytól annak érdekében, hogy az egészséges életévek, illetve a minőségi betegellátás terén legalább az uniós tagországok átlagához felzárkózhassunk. Ez az összeg figyelembe veszi a költségvetés nehéz helyzetét és számol azzal, hogy még így is minimum egy évtized, míg a lemaradásunkat ledolgozzuk.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a 2026-os költségvetés alapján az ágazat - a jelentős infláció miatt -  gyakorlatilag forráscsökkenéssel kell hogy számoljon. 

Felszólítjuk a kormányt, hogy a jövő évi tervezett kiadásokat ne a magyar emberek egészségének rovására alakítsa!

Mivel az ágazatvezetés többszöri jelzés és a törvényi kötelezettség ellenére sem hajlandó érdemi, valós eredményeket felmutató egyeztetést folytatni az ágazat szereplőivel, ezért a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Orvosok Szakszervezete, a Független Egészségügyi Szakszervezet megkezdi a teljes ágazati nyomásgyakorlás előkészítését, hogy a forráskivonást, illetve az egészségügyi dolgozók jogainak csorbítását megakadályozza.

Emellett 2025 szeptemberére Egészségügyi Egyeztető Fórumot hívunk életre. A nyomásgyakorlás és a fórum részleteiről a nyilvánosságot a későbbiekben tájékoztatjuk.

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...