hirdetés
2025. augusztus. 18., hétfő - Ilona.
hirdetés

Tarol a madárinfluenza

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét azonosította a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

Az érintett állomány felszámolása már befejeződött, és a betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás folyamatban van, írták közleményükben. A hatóság kijelölte az adott gazdaság körül a három kilométer sugarú védőkörzetet, valamint a kiterjesztett felügyeleti (megfigyelési) körzetet.

A vírust a mintegy 3600 hízópulykát tartó, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszakürt településen található baromfitelepen mutatták ki. Ezúttal a madarak bágyadtsága és az állományban tapasztalható megemelkedett elhullás keltett gyanút az állattartóban. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból.

A hatóság ismerteti: a betegség elleni védekezés legfőbb eszköze továbbra is a járványvédelmi előírások szigorú és következetes betartása lehet. A vadon élő madarak vonulása miatt az egész országban fennáll a kockázat, hogy a vírus bejut a baromfitelepekre. A baromfik kötelező zártan tartása jelenleg csak a magas kockázatú vármegyékben, de a baromfik fedetten etetése és itatása, valamint a takarmány és az alom zárt helyen tárolása az egész országban kötelező, áll a közleményben.

*

Korábban Csongrád-Csanád vármegyében is magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét azonosította a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A Csongrád-Csanád vármegyei Szentesen lévő, mintegy 6 ezer állatot számláló tenyészliba állományban a "klasszikus" jelek (megemelkedett elhullás, idegrendszeri tünetek megjelenése, a takarmány-, és vízfogyasztás csökkenése) utaltak a lehetséges fertőzésre. A Nébih laboratóriuma igazolta is a madárinfluenza H5N1 altípusának jelenlétét.

*

Borsod-Abaúj-Zemplén és Bács-Kiskun vármegyékben is igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a madárinfluenza nagy megbetegítő képességű vírusának jelenlétét, közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tiszabábolnán lévő tenyészlúdállományban a megemelkedett elhullás, az állatok bágyadtsága, a takarmány- és vízfogyasztás csökkenése miatt gyanakodott az állattartó a madárinfluenzára. A Nébih laboratóriuma azonosította a vírus H5N1 altípusának jelenlétét, majd a hatóság intézkedett a mintegy 6000 állat felszámolásáról.

*

A madárinfluenza magas patogenitású, nagy megbetegítő képességű vírusának jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszadob pecsenyekacsa-tartó telepén, közölte a hatóság az MTI november 8-ai közleménye szerint. Egy nappal korábban azt közölték: madárinfluenza terjed Hajdú-Bihar vármegyében; a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma magas patogenitású vírus jelenlétét igazolta, és már a gyanú alapján megkezdődött az érintett állomány felszámolása.

*

Október 30-án azt közölték: fokozott madárinfluenza-veszély miatt a kereskedelmi célból tartott baromfik kötelező zártan tartását rendelte el a magas kockázatú területeken Pásztor Szabolcs országos főállatorvos. Az országos főállatorvos határozata Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét érinti. Ezeken a területeken valamennyi kereskedelmi célból tartott baromfiállományt zárt épületben kell tartani, amennyiben az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval.

A magas kockázatú vármegyék háztáji állományainál csak a fedetten etetés és itatás kötelező. Azonban minden állattartó érdeke, hogy csökkentse a vadmadarakkal történő közvetlen vagy közvetett érintkezés kockázatát, ezért a háztáji állományokat is ajánlott zártan tartani.

Az országos főállatorvos határozata és a madárinfluenzára vonatkozó aktuális információk elérhetők a https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza oldalon.

*

Míg Európában a baromfik helyzete a nyár folyamán enyhült, a magas patogenitású madárinfluenza vírus (HPAI) továbbra is hatással van a tengeri madarakra, főként a part menti területeken. Az őszi vándorlási idény kezdetekor prioritásként kell kezelni a baromfi és más haszonállatok vadon élő madarakkal szembeni védelmét, a prémes állattartó gazdaságokban pedig fokozni szükséges a biológiai biztonságot.

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA), az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) és az Európai Uniós Referencialaboratórium (EURL) legutóbbi jelentése szerint 2023. június 24. és szeptember 1. között 21 európai országban jelentettek magas patogenitású madárinfluenza kitöréseket házi (25) és vadon élő madarak esetében (482).

Forrás: Nébih.gov.hu/madarinfluenza
Forrás: Nébih.gov.hu/madarinfluenza

(forrás: MTI, Nébih, MedicalOnline)

cimkék

Könyveink

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...