Takács Péter: Továbbra is fenntartjuk a párbeszédet
Átvezényelhetőségről, newtonista orvosokról, az ügyeleti rendszer átalakításáról is beszélt az egészségügyi államtitkár a Mandinernek.
A Mandinernek adott első interjújában azt mondta, ön az egyeztetés híve, mindenképpen ki fogja kérni a kamara és a szakmai szervezetek véleményét. Most a Magyar Orvosi Kamara (MOK) azt állítja, nem építették be a javaslataikat a törvénybe. Azt is mondják, 4500 orvos lenne hajlandó letétbe helyezni a felmondását, 6800-an pedig a túlmunkaszerződéseiket, válaszul a törvénycsomagra.
Az ember igyekszik úriember módjára viselkedni a tárgyalópartnerrel, csak néha nehéz. Az a baj, hogy nagyon nem könnyű eligazodni a kamara kommunikációján, főleg azért, mert egymásnak ellentmondó – gyanítom, egyesektől politikai érdekekből is fűtött – vélemények jönnek a szervezet különböző tisztségviselőitől. Nekem tényleg nem tisztem ezt minősíteni, és nem is nagyon szeretném. Mindenesetre erős lenne azt állítani, hogy nem volt egyeztetés. Egész nyáron tartottuk a kapcsolatot a MOK vezetőjével, én is és belügyminiszter úr is.
Részt vettem kamarai kongresszuson, kétszer voltam elnökségi ülésen is. Még a törvény benyújtása előtt, jóval a társadalmi egyeztetést megelőzően végigbeszéltük a kamara elnökével a jogszabályjavaslat mind a kilenc pontját. Alig telt el egy nap, a kamara mind a 38 ezer tagjának kiküldte köre-mailben, hogy nem egyeztetünk velük. Ilyet komoly szervezet nem enged meg magának. Ettől függetlenül persze továbbra is fenntartjuk a párbeszédet, mert most is az a meggyőződésem, hogy a szakma véleménye nélkül nem tudunk előre menni. De nem csak az orvosi kamara „a” szakma, hiszen az egészségügy nemcsak az orvosi kamarából áll, hanem többek között a szakdolgozókból, a gyógyszerészekből, a tudományos társaságokból is. Velük is volt egyeztetés.
Öntsünk tiszta vizet a pohárba: beépítették a kamara javaslatait a törvénybe vagy sem?
Első körben 160 oldalnyi, egymásnak sokszor ellentmondó véleményeket kaptunk a kamarától, amiket a területi szervezetektől gyűjtöttek be és változtatás nélkül továbbítottak számunkra. Az talán nem elvárható, hogy ezeket itt dolgozzuk fel. Attól függetlenül azokban is voltak jó meglátások, és egy csomót be is fogunk építeni az alacsonyabb jogszabályi szintekre. Elnök úrnak is számtalanszor elmondtam: a törvényi szint egyfajta keretrendszer, a részletszabályok ezután jönnek. Olyan csomagot kellett letennünk az asztalra, amit a kormány és az Országgyűlés is támogat: ha a javaslat a törvényi szinten nem megy át, akkor nincs is értelme az alacsonyabb szintű jogszabályoknak – kormány- és belügyminiszteri rendeleteknek, majd az alacsonyabb szintű kidolgozásnak sem. Annak ellenére, hogy ezt kétszer is elmondtam, másnap kiálltak, és az alacsonyabb szintű jogszabályban szabályozandó területeket hiányolták. Ezzel pedig nehéz mit kezdeni. A témát ezzel lezártnak tekintem, máshol sem fogok erről beszélni, mert nem érzem úgy, hogy ebbe az iszapbirkózásba bele kellene menni.
Az egészségügy mindig is a politikai adok-kapok területe, bármi történik, még ha fejlesztés is, az rögtön célkeresztbe kerül. Lásd a fővárosban még a legmodernebb szuperkórház építését is meg akarják akadályozni. A mi célunk nem az, hogy az ellenzékiekkel vitatkozzunk, hanem az, hogy a betegek jobb ellátást kapjanak az ország minden területén és az egészségügyben dolgozók élete is jobb legyen.
A jogszabály egyik legtöbbet vitatott pontja, hogy lehetővé teszi megyén belül az orvosok átvezényelhetőségét, ami a kritikusok szerint elüldözi a közellátásból az orvosokat.
Fontos tisztázni, hogy vezénylésre az eddigi jogszabályok is lehetőséget adtak, de visszaélésre soha nem került sor. Azzal ijesztgették az orvosokat és a szakdolgozókat, hogy majd Szombathelyről Nyíregyházára, meg Győrből Békéscsabára fogják vezényelni őket. Ehhez képest – ismereteim szerint – a legtávolabbi vezénylés Dunaújváros–Budapest-távolság volt a covid-járvány legdurvább időszakában, az is csak két hétig tartott, és szakdolgozókat érintett. A maximum másfélórás távolságra vezényelhetőség egyfajta biztosíték a dolgozók számára, ha úgy tetszik, egy szűkítő elem, törvényi garancia arra, hogy ennél messzebb még véletlenül sem küldhetik őket.
Térjünk át a teljesítménybérre. Vannak, akik szerint elfogadhatatlan, hogy néhány hónappal a történelmi orvosi béremelés követően bejelentik: akár 20 százalékot is levonhatnak a bérekből, úgy, hogy ahhoz nincs kidolgozva objektív minősítési rendszer.
Az a cél, hogy mire élesedne a rendszer, ki legyen dolgozva. Most készítik a kollégáim a terveket, reményeim szerint még a héten el tudom juttatni azokat a szakmai szervezetekhez. Egy-két dolgot tegyünk tisztába: jelenleg a munkáltatónak nagyon kevés eszköze van arra, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszony alá tartozó orvosok teljesítményére érdemi hatást gyakoroljon: a figyelmeztetés vagy a felmentés. Márpedig ez nem egy kifinomult rendszer. Az orvosok túlnyomó többsége a törvény két évvel ezelőtti bevezetése óta is ugyanolyan becsülettel, tisztességesen dolgozik, mint eddig, sőt a covid-járvány alatt még rátett egy lapáttal. De van egy törpe kisebbség, akik, hogy is mondjam, newtonista módon állnak a dolgokhoz: vagyis az energiaminimum elvére törekszenek. Ők jellemzően azokból a szakmákból kerülnek ki, ahol régebben a paraszolvencia nagyon erős jövedelemszerzési lehetőség volt. Ismerünk olyan műtétes kollégát, aki a korábbi teljesítményének az egyötödét sem tudja felmutatni. Jöttek is a visszajelzések – egyébként nagyon helyesen a kamarától is –, hogy ez így nem jó, kérték, jelenjen meg valamilyen teljesítményelem a bérezésben. Több verziót is bemutattam nekik a nyáron, az egyik, hogy a nagyobb munkaterhelést igénylő szakmákban emeljük meg jobban az alapfizetést. Nyílt lapokkal játszva azt is elmondtam, mennyi a három évvel ezelőtt elfogadott pénzügyi keret, amit – főleg ebben a gazdasági helyzetben – szem előtt kell tartani. Azért ne felejtsük el, hogy most jön az orvosi béremelés harmadik lépcsője, ami azt jelenti, hogy 2019-hez képest évente 350 milliárd forint kerül be az egészségügyi költségvetésbe csak orvosbérre. 2015-höz képest a négyszeresére emelkedtek az orvosi bérek. Az ügyeleti óradíjakat már az új szemlélet és módszertan szerint határoztuk meg – egyébként közösen kitalálva az orvosi kamarával, csak akkor még nem államtitkár voltam, hanem az Országos Kórház Főigazgatóság vezetőhelyettese. Ennek lényege, hogy nem életkorhoz kötöttük az óradíjat, hanem munkaterheléshez, aminek eredményeképpen vannak olyan nagyon terhelt szakmák, ahol másfélszer annyi az óradíj, mint a kevésbé terhelt szakmák esetében. Mondtam a kamarának, legalább ezt csináljuk meg a harmadik lépcsős emelésnél, először támogattak, majd azt mondták, nem jó, tegyenek több pénzt a rendszerbe. Csakhogy ez visszafelé sülhet el, hiszen, ha védjük a munkakedvüket vesztett kollégákat, tovább terheljük azokat, akik becsülettel dolgoznak. A másik, hogy híre megy: „mi az, hogy 2,5 milliót keres, és bent sincs a rendelőben”.
Meglátásom szerint negatív fényt vet az egész orvostársadalomra, ha az orvosi kamara azokat védi, akik kihúzzák magukat a munka alól, szemben a tisztességes, jól dolgozó kollégákkal. A közigazgatásban szerzett, teljesítménybérrel kapcsolatos tapasztalatok alapján elmondható, hogy általában a dolgozók 5-8 százalékát érinti, azt, aki nagyon kiemelkedik, vagy azt, aki nagyon elmarad az átlagtól.
