hirdetés

Szócska: Napokon belül lesz béremelési javaslat

Az egészségügyi államtitkárság napokon belül ismerteti a szakmai szervezetekkel a kormány elé terjesztendő béremelési javaslatának konkrét számait – közölte Szócska Miklós államtitkár csütörtökön Budapesten, a Figyelő című hetilap által rendezett egészségügyi konferencián.

Szócska elmondta, az idén az ágazati bérfejlesztés első lépésére tudnak vállalkozni. Ehhez három forrás áll rendelkezésre: a népegészségügyi termékadó bevételei, az uniós emberi erőforrás fejlesztési programok forrásai, továbbá a hatékonysági intézkedésekből kinyerhető források. Szócska Miklós közlése szerint mindeközben folyamatosan tárgyalnak a Nemzetgazdasági Minisztériummal az ágazatban dolgozók anyagi körülményeinek rendezésére szolgáló hosszú távú stratégiáról; annak eredménye hónapokon belül meglesz.

Arra is kitért: eddigi munkájukat nagyban nehezítette, hogy nem tudták pontosan hányan dolgoznak ezen a területen. Mostanra kiderült, hogy az intézmények által jelentettnél mintegy 40 százalékkal kevesebb a valójában foglalkoztatottak száma. Előadásában az államtitkár kifejtette, jelenleg számos szálon futó munkatervekkel dolgoznak. A Semmelweis Terv végrehajtásának jelenleg két kulcsterülete van, az emberi erőforrás krízis megoldása, valamint az ellátórendszer átalakítása. Utóbbi kapcsán elmondta: az első lépés a fekvőbeteg-ellátás átszervezése.

A kórházi ágyszámok csökkentéséről szóló találgatásokra reagálva ismét leszögezte: el kell szakadni a kórházi ágyszámokban való gondolkodásmódtól. Ismertette: jelenleg összesen az aktív ágyakkal rendelkező kórházak száma 104, ebből 16 funkciót vált, vagyis marad 88. Szócska Miklós megjegyezte továbbá, hogy mindeközben az Új Széchenyi Tervnek köszönhetően "gigászi fejlődés és korszerűsítés" zajlik az egészségügyben. A következő években jelentősen javulni fognak az egészségügyi ellátás körülményei. Ezen felül az egészségügyi telekommunikációs rendszert is egységesítik a jövőben, amelynek köszönhetően az ágazatban dolgozók ingyen hívhatják majd egymást.

Szócska Miklós a Magyar Közlöny keddi számában megjelent, az idei és a jövő évi gyógyszertámogatások további csökkentését előíró kormányhatározatra reagálva türelmet kért. Mint mondta, a gyógyszerkassza kapcsán számos uniós és gazdaságpolitikai kérdést kell még tisztázni, ezeknek ki kell várni a végét. Ugyanakkor az államtitkár azt is leszögezte: "sanyarú körülmények között, de az egészségügy igenis prioritást élvez". A kormány is látja a problémákat és lehetőségeihez mérten mindent megtesz, hogy ezeket megoldja.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...