hirdetés
2024. december. 03., kedd - Ferenc, Olívia.

Szócska: hármat adtak, kettőt elvettek

Szócska Miklós szerint mítosz csupán, hogy az önkormányzatok száz milliárd forinttal támogatták meg a tulajdonukban lévő egészségügyi intézményeket. Mára az is kiderült, milyen menetrend szerint áll fel az új egészségügyi struktúra.

Az elmúlt hónapokban többször elhangzott, hogy az önkormányzatok 100 milliárddal támogatták a tulajdonukban lévő egészségügyi intézményeket. Ez azonban nem több mítosznál, hangzott el a Magyar Kórházszövetség Egerben megtartott XXIV. kongresszusán, ahol az egészségügyért felelős államtitkár közölte a tényleges számokat is. A rendelkezésre álló adatok szerint valójában 6,4 milliárddal támogatták kórházaikat, szakrendelőiket az önkormányzatok, miközben közel 4 milliárdot el is vontak tőlük. Az utóbbi forráskiemelés elszenvedői elsősorban a gazdasági társasági formában működő szervezetek voltak.  Szócska Miklós azt is elmondta: az átvétel során szembesültek azzal, hogy mennyi kreativitásra volt szükség ahhoz, hogy az egyes intézmények vezetői működésben tartsák az ellátórendszert. A különféle taktikákra nem sötét üzelmek, hanem a túlélés miatt volt szükség, szögezte le. Az is kiderült, hogy a kórházak jelenlegi többféle működési formáját eggyel szeretnék felváltani, ám azt még nem tudni, hogy ez az egységes rendszer milyen lesz. Erről a később megszülető kórháztörvényben döntenek majd.

Kitért arra is, miért írtak ki pályázatot a főigazgatói állásokra akkor, amikor még javában zajlik az átadás-átvétel. A lépés gyakorlatilag automatikusan adódik a tulajdonosváltásból, s mint mondta, jobb rajta minél előbb túlesni. „Nem tisztogatásra készülünk, s nincs mögötte olyan manipulációs szándék, hogy velük még elvégeztetjük a munka nehezét” – tette hozzá.

Szó esett arról a visszafizetési kötelezettségről, amely azokat az intézményeket sújtja, amelyeknek tavaly év végén nem volt lejárt határidejű számlájuk, ám kaptak az ezek kifizetésére szánt keretből. Az érintetteknek összesen 10-12 milliárd forintot kell visszautalniuk. Ezt többféle formában tehetik meg. A ma megjelenő kormányrendelet szerint három féle visszafizetési időpont közül választhatnak, legkedvezőbbnek az tűnik, ha a középső opció mellett döntenek, vagyis lehetővé teszik, hogy júniusban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egy összegben levonja tőlük. A három változat közül ugyanis csak ebben az egyetlen egy esetben marad a pénz az e-alapban, amelyet később, valamilyen formában szeretnének visszajuttatni az intézményekhez.

Kiderült továbbá az elkövetkező néhány hét átalakítási menetrendje. A városi kórházak május elsejei átvételét május 15-én a minimumrendelet megjelenése követi, május 31-én az Országos Tisztifőorvosi Hivatal kiadja az adott intézmény kapacitásáról, területi ellátási kötelezettségéről, s progresszivitási besorolásáról szóló közigazgatási határozatot, július elsejével megkötik az új finanszírozási szerződéseket, s ezzel „útjára indul” az egészségügyi ellátórendszer új struktúrája.

Horváth Judit
a szerző cikkei

Könyveink