hirdetés

Szent Margit júliustól újra egyedülálló

Elfogadta a fővárosi fenntartású egészségügyi intézmények állami kézbe adásáról szóló megállapodástervezetet a Fővárosi Közgyűlés szerdán, tudatta az MTI.

A javaslatot előző ülésén is tárgyalta a testület, azonban Tarlós István főpolgármester célszerűnek tartotta az átadás-átvételben érintett ingatlanok jegyzékének ellenőrzését. Helyettese, Szentes Tamás szerdán bejelentette, hogy a főváros azóta tárgyalt az érintett felekkel, és sikerült a kérdést a főváros számára előnyösen lezárni.     

Az érintett intézmények a törvény szerint egyetemes jogutódlással január 1-jén állami kézbe kerültek, azonban az átadás részleteit tartalmazó háromoldalú megállapodástervezetet eddig nem hagyta jóvá a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A főváros által december 21-én elfogadott tervezet az átadás törvényi kereteit tartalmazó jogszabály alapján készült, szövegét az érintettekkel is egyeztették. Az intézményi átadás részletes szabályairól szóló kormányrendelet viszont december 31-én lépett hatályba, az ebben szereplő mintának a főváros által jóváhagyott tervezet nem felelt meg.     

A dokumentum szerint a felek megegyeztek egyebek mellett az uniós projektekből származó pénzügyi igényekről, a visszafizetendő fenntartói támogatásokról, az ingatlanok köréről, a Sziklakórházról, valamint a Szent Margit Kórház önállóságának visszaállításáról, július 1-jétől. A megállapodástervezetet 18 Fidesz-KDNP-s igen és 9 jobbikos és MSZP-s nem szavazattal fogadták el, az LMP nem szavazott.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...