hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Szavazatával támogathatja kolléganőit

Elindult az idei szavazás az Aranyanyu Díj döntőseire. E kitüntetéssel az egészségügyben és az oktatásban kiemelkedő munkát végző nőket jutalmaz a zsűri és a közönség.

Kapcsolódó cikkek

Az idén pedagógus, orvosnő, egészségügyi- és szociális szakdolgozó kategóriában lehet szavazni - november 22-ig - azokra a nőkre, akiknek kisfilmje a díj weboldalán látható - közölték a szervezők az MTI-vel.

A Richter Gedeon Nyrt. és a Rácz Zsuzsa író által 2011-ben alapított díjat és az azzal járó 200 ezer forintos pénzjutalmat idén nyolc nő veheti majd át. A díjazottak személyére a közönség tehetett javaslatot szeptember végéig, és küldhette be négy kategóriában a jelöléseket, amelyeket egy-egy személyes történettel kellett indokolni. Ezek alapján választotta ki a zsűri az egyes kategóriák négy-négy döntősét.

A zsűri és a közönség kategóriánként egy-egy győztest választ majd ki.

(forrás: MTI)

cimkék

Könyveink