hirdetés

Heten, mint az Aranyanyuk...

Ebben az évben hét, elsősorban a speciális problémákkal küzdők és a hátrányos helyzetűek életét segítő nőt tüntették ki a Richter Aranyanyu Díjjal.

A Richter Aranyanyu Díjat és a Ridikül Magazin különdíját olyanok vehették át, akik minden nap másokért dolgoznak, ugyanakkor csekély anyagi és erkölcsi elismerésben van részük - közölte a Terézanyu Klub az MTI-vel.

Pedagógus kategóriában a zsűri Szabó Károlyné, a budapesti Méhkas lakásotthon vezetőjének munkáját ismerte el a kitüntetéssel. Ő tíz, szülei nélkül nevelkedő, többnyire bántalmazott gyereknek próbál igazi otthont teremteni.

Az orvos kategória győztese Csoma Zsanett lett, aki bőrgyógyászként szintén gyerekekkel foglalkozik. Koraszülött gyermeke motiválta, hogy bekapcsolódjon az újszülöttek ellátásába. Munkája mellett a Korábban Érkeztem Alapítvány kuratóriumi elnökeként is tevékenykedik.

Az egészségügyi szakdolgozó kategória zsűri díját Schuster Barbara kapta, aki munkája során gerincferdüléses betegekkel foglalkozik, a Vertebra Alapítványban több száz fős közösség életét koordinálja, táborokat szervez és igyekszik enyhíteni a fűző viselésére kényszerülő fiatalok lelki megpróbáltatásait.

A zsűri mellett a közönség is kiválaszthatta minden kategóriában a kedvencét. Ebben az évben a legtöbb szavazatot az egészségügyi szakdolgozó kategóriában Oláh Éva, a kistarcsai kórház nővére kapta. Az internetes felületen látható kisfilmjében a nővér elmondta, hogy roma származása miatt jelentős hátránnyal indult szakmájában és többszörösen kellett bizonyítania, hogy elfogadják. Már azonban betegei "földre szállt angyalként" emlegetik.

Pedagógus kategóriában Egerszegi Sándorné fejlesztőpedagógust díjazta a közönség. A szakemberre száznyolcvan enyhe és közepes fogyatékkal élő gondozott tekint úgy, mint családtagra, pótanyukára, aki szabadidejében sportversenyekre viszi őket és drukkol azokért, akikért más nem. A siketeket és nagyothallókat megtanította kézjelekkel énekelni, létrehozta és azóta is vezeti az ország első jelnyelvi kórusát, a Gaudete-t.

H. Nagy Katalin, az orvos kategória közönségdíjasa a legtöbb szavazatott kapta a döntősök között. Ő gyermekdiabetológus, a cukorbeteg gyermekek és hozzátartozóik támogatására tette fel életét.

Idén a Ridikül Magazin ajánlott fel különdíjat, amelyet Mangó Gabriella, gyöngyösi háziorvos és természetgyógyász vehetett át.

A zsűriben ebben az évben is Gyarmati Andrea olimpikon, gyermekorvos, Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója, Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Dobó Kata színésznő, és Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, valamint Rácz Zsuzsa író vett részt.

(forrás: MTI)

cimkék

Könyveink

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...