Sürgősen fejlesztendő a pszichiátria

Lugas: Tizenegy év telt el az óta, hogy a szakma tiltakozása és a közfelháborodás ellenére bezárták az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI). A közelmúltban megszűnt a Merényi-kórház pszichiátriai osztálya. Erre az áldatlan állapotok miatt ugyan korábban az ombudsman is lakatot akart tenni, aztán úgy tűnt, sikerült rendezni a viszonyokat. Mi történt most mégis?

Molnár Károly: A Merényi volt a hazai pszichiátriai ellátás állatorvosi lova. A Lipótmező felszámolás után kapacitásának egy részét az egyébként is túlterhelt Merényi-pszichiátria kapta meg, amely már akkor sem volt alkalmas a kor követelményeinek megfelelő ellátásra. A fejlesztések elmaradása miatt az osztály nem tudta teljesíteni a biztonságos betegellátáshoz szükséges minimumfeltételeket, és bár a körülmények valamelyest javultak az ombudsmani vizsgálat után, ez alapvetően az utóbbi években sem változott.

Németh Attila: A Merényi területét az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) vette át, mert itt minden értelemben magasabb szinten tudunk foglalkozni a betegekkel. Az egészségügy más területeihez hasonlóan a pszichiátria is komoly szakemberhiánnyal küzd, ezért fontos az akut kórházi ellátást centralizálni. A súlyos, kórházi felvételt igénylő betegeket mindenképpen olyan helyen biztonságos kezelni, ahol van például belgyógyászat, neurológia, intenzív osztály. A Merényiben csak traumatológia volt a pszichiátria mellett.

Lugas: Amikor anno a „sárgaházat” bezárták, Tringer László, a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) volt elnöke azt mondta: a betegek egy része bűnözővé lett, másik jelentős csoportjuk ma a hajléktalanok számát gyarapítja. A Merényi bezárása nyomán nem kell emiatt aggódni?

Németh Attila: Minden érintett beteget elhelyeztünk, azokat az orvosokat pedig, akik ezt szerették volna, átvettük a szocioterápiás részleggel és pszichológusokkal együtt. A szakképzett pszichiátriai ápolók közül senki nem jött át, vagy ott maradtak a dél-pesti centrumban, vagy a Jahn Ferenc-kórházba mentek dolgozni.

Molnár Károly: Sajnos nem csak a betegek sorsa ad aggodalomra okot ilyenkor. Az OPNI kapcsán az volt a tapasztalat, hogy ha egy kórházat bezárnak, akkor a munkatársak szétszélednek, a jó szakemberek külföldre vagy jobb esetben a magánellátásba mennek. Most sem tudjuk, mi lesz a Kútvölgyiben jól működő klinikai psziciátriai osztály és az ott dolgozó team sorsa, s hogy bírni fogja-e a fejlesztés előtt a Szent János Kórház a megnövekedett terheket.

Lugas: Arra gondol, hogy az Egészséges Budapest Programban (EBP) foglaltak szerint a Kútvölgyi Kórház épülete teljes egészében átkerül a Szent Jánoshoz, emiatt a Semmelweis Egyetem ottani pszichiátriai osztályának ki kell költöznie a Kútvölgyiből? Ez elvileg nem járhatna a kapacitások szűkülésével és a dolgozók szétszéledésével.

Réthelyi János: Év végéig valóban elköltöztetjük a Kútvölgyiben lévő és jelenleg is az egyetemi klinika részeként működő egységünket. A meglévő férőhelyeket fenntartjuk, és elkötelezettek vagyunk az ott dolgozó kiváló szakemberek megtartásában is. Mi is érzékeljük, hogy a helyváltoztatást igénylő átszervezések az egészségügyi szakdolgozóknak okozzák a legnagyobb nehézséget, hiszen számukra fontosabb, hogy a lakóhelyükhöz közel dolgozzanak. Az egyetem vezetésével közösen ezért mindent megteszünk, külön szakembermegtartó programot is indítunk.

Lugas: Az EBP a pszichiátriai ellátás területén fejlesztéssel is számol?

Kurimay Tamás: A kormány a pszichiátriai ellátás körülményeit is javítani kívánja az EBP-n belül. A fejlesztés elsősorban infrastrukturális, és remélhetőleg új, minőségi változásokat hoz. A tervezett Közép-budai Centrumkórház, vagyis az új Szent János Kórház területén például egy felújított épületbe költözik a Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum, amely teljes körű pszichiátriai ellátást végez majd aktív, rehabilitációs és nappali ellátás formájában a budai oldalon. A felnőttpszichiátriában egyébként nem az a cél, hogy több kórházi férőhely álljon rendelkezésre, hiszen a pszichiátriában a hangsúly egyre inkább az ambuláns ellátás felé tolódik el. Viszont nagyon fontos, hogy ne is csökkenjen sem az aktív, sem a rehabilitációs ágyak száma.

Lugas: Az említett bezárások, átszervezések kapcsán eddig csak a fővárosban és környékén élő pszichiátriai betegek problémáiról beszéltünk. De mi a helyzet vidéken?

Kurimay Tamás: Nagyok a regionális különbségek. Mivel a közép-magyarországi régióban az elmúlt években nem lehetett uniós forrásokat felhasználni, itt a lerobbant infrastruktúra a legnagyobb gond, valamint az, hogy kevés a szakápoló. A pszichiátriai gondozók különösen Északkelet-Magyarországon küzdenek komoly szakemberhiánnyal.

Németh Attila: Egy sor dolgot újra kell tervezni az ellátásban. Meggyőződésem, hogy azokat a pszichiátriai osztályokat például, ahol nincs kellő humán erőforrás, össze kell vonni a gondozókkal. Így létrejöhetnének úgynevezett közösségi pszichiátriai centrumok, ahol a gondozás és a rehabilitáció teljes spektruma megvalósítható a fekvőellátástól a családi gondozásig. De itt nem szabad fenntartani az akut ellátást, mert ez betegbiztonsági érdek. Ma egyáltalán nem megy ritkaságszámba, hogy egy-egy vidéki kórház pszichiátriáján a nyugdíjhoz közeli vagy már nyugdíjaskorú pszichiáter mellett mindössze egy-két rezidensből áll az osztály orvosgárdája. Az akut pszichiátriai betegeket az infarktusos vagy sztrókos esetekhez hasonlóan a minden szempontból jól felszerelt centrumokban kell kezelni. Az ambulanciákat fejleszteni kell, és létrehozni olyan, többféle szakembert magába foglaló teameket, amelyek krízishelyzetben akár lakásra is ki tudnak menni.

Réthelyi János: Arra is nagy szükség lenne, hogy az egyes ellátási formákban dolgozó szakemberek között jó legyen, egyáltalán legyen kommunikáció, ha indokolt, külön stáb foglalkozzon azzal, hogy a beteget kézről kézre adja.

A teljes beszélgetés