hirdetés

Rövidített idősgondozás

Tovább szigorodik januártól a rászoruló időseknek gondozást nyújtó házi segítségnyújtás szabályozása, közölte a Magyar Nemzet.

December közepén, az utolsó ülésen fogadott el a Ház egy szociális törvénymódosító csomagot, amely főként az idősellátás és egyéb bentlakásos ellátási formák tekintetében hoz drasztikus változásokat.

Eddig minimum egy, legfeljebb napi négy óra otthoni gondozásra lehetett jogosultságot szerezni, az ellátott egészségi állapotának súlyosságától függően. Januártól azonban törlik az ellátotti szerződésekből, hogy kinek hány órányi gondozásra van szüksége. A módosítással éppen a legrosszabb állapotban lévő idősek kerülhetnek bajba, hiszen nekik eddig nem egy-két, hanem napi három-négy óra gondozás járt, a jövőben azonban csupán annyit rögzítenek a velük kötött szerződésekben, hogy kapnak majd ellátást, ám azt, hogy milyen időtartamút, már nem. Így könnyen előfordulhat, hogy a gondozókra több beteget osztanak a szolgáltatók, mint eddig.

Különösen érdekes ugyanakkor, hogy miközben folyamatosan apasztják az ingyenes vagy a pár száz forintos óradíj mellett igénybe vehető szolgáltatás jogosultjainak körét, és már a gondozási időtartamra sem lesz garancia, addig pénzért gyakorlatilag állapottól függetlenül igénybe lehet majd venni az önkormányzatok által kötelezően működtetett, eddig csak a rászorulóknak járó házi segítségnyújtást. Januártól ugyanis házi segítségnyújtás keretében a gondozási szükséglettel nem rendelkező személy is ellátható, ha az érintett vállalja, hogy megfizeti a szolgáltatási önköltséggel azonos mértékű személyi térítési díjat. Az ő esetében nem vizsgálják majd, hogy állapota indokolja-e az ellátást.

Ugyanez a törvénymódosító csomag rendelkezik arról is, hogy 2023-ig fokozatosan megszüntetik az időskorúak és fogyatékosok gondozóházait, valamint a pszichiátriai és a szenvedélybetegek átmeneti otthonait. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az átmeneti intézmények már nem tudják betölteni az eredeti céljukat, az ott elhelyezett embereknek valójában nemcsak egy-két évre, hanem tartósan fennáll a gondozás iránti szükségletük. Az érintettek most is csak azért kerülnek ilyen intézményekbe, mert a tartós bentlakást nyújtó ellátásokra hosszabb a várólista, és amíg várakoznak, átmeneti ellátást kapnak. Ahhoz azonban, hogy a jövőben ne legyen várólista, jelentős férőhelybővítésre van szükség, illetve a jelenleg átmeneti ellátást nyújtó otthonokat tartós gondozást nyújtó intézménnyé kell alakítani.

További részletek a szociális szférában bevezetett változásokról

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...