hirdetés

Rosszabb helyzetben vannak az ápolók, mint a betegek

Rosszabb helyzetben vannak a szociális és egészségügyi ágazatban dolgozók, mint a betegeik, hangzott el egy szakszervezeti konferencián a hétvégén Siófokon.

Soltész Miklós államtitkár jó hírekkel érkezett a szakszervezeti konferenciára. Jövőre ugyanis új források érkezhetnek az ágazatba.

- Az egyik örömteli megvalósulása az Európai Uniós új Széchenyi terves pályázatok egyrészt kiírása, másrészt lassan eredményhirdetése, amely által gyermekvédelmi és szociális intézmények, idős othonok, fagyatékossággal élők, szenvedélybetegek, pszichiátria gondozottak otthonai megújulhatnakm mondja a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkára.

Így hajléktalanok továbbképzésére 800 millió forintos forrás, autisták farmokon való kezeléséhez 2 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Kell is pénz, hiszen az alulfizetett és túlterhelt ápolók egy része már külföldre készül.

Nagyon erősek a migrációs tendenciák, a külföldre elvándorlás, ami elérte a szakdolgozói kört, nagyon határozott lépésekre lesz szükség a kormány részéről, hogy ezt megállítsák és visszafordítsák, mondja az Egészségügyi Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárság kabinetfőnöke, Benada Attila.

A szakszervezetiek szerint az ápolók rosszabb anyagi helyzetben vannak, mint a betegek. Így nehéz gyógyítani. Az MSZ EDDSZ elnöke, Cser Ágnes szerint köztudomású, hogy szakképzett munkaerőhiány is van, és a legnagyobb megdöbbenésünkre és sajnálatunkra a szociális ágazunkban dolgozók megélhetése napi szinten veszélyeztetve van.

A szakszervezeti vezető hozzátette: nehéz lesz úgy felzárkóztatni a középosztályhoz az ápolókat, ha havi nettó 80-90 ezret keresnek. Ráadásul sok asszony közülük 2-3 gerincsérvvel dolgozik a betegekért, írja a kapos.hu.

(forrás: Kapospont)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...