hirdetés

Rengeteg állás betöltetlen a kórházakban

Egyre kezelhetetlenebb szituációkat szül az egészségügyi intézmények szakemberhiánya, írja az mfor.hu.

Magyarországon Budapesten jut a legkevesebb egészségügyi szakdolgozó tízezer lakosra, jelenleg 6264 fő dolgozik, de 8582-re lenne szükség, vagyis a szakdolgozói helyek 73 százaléka van csak betöltve. Leginkább ápolókra, szülésznőkre és mentőtisztekre lenne szükség. A KSH 2018-as adatai szerint hazánkban a 41,3 ezer betöltött orvosi állás mellett 1,7 ezer üresen áll, míg az egészségügyi szakdolgozók 3,7 ezerrel maradnak el az egészségügyi intézmények optimális létszámától.

A kórházfenntartó ÁEEK jelen pillanatban 310 hiányzó kórházi pozíciót tüntet fel, de természetesen szinte minden intézmény a saját honlapján is hirdet, sőt, sok helyen külön „fülön” találhatók már a nyitott állások. A budapesti Szent Imre Kórházban például orvosi területen 7 szakorvosi állásra keresnek embert, ápolási területen 14 pozíció üres (például izotóp asszisztens, műtéti szakasszisztens, beteg előjegyző, szülészeti és nőgyógyászati orvosírnok, logopédus, stb.), műszaki területen 8 státusz keresi gazdáját.

A Békés Megyei Központi Kórházban, az ország negyedik legnagyobb egészségügyi intézményeként 3000 munkatárs biztosítja a működést, de még így is 23 szakorvost keresnek tagkórházaikba, többek között bel- és bőrgyógyászt, endokrinológust és kardiológust. A Zala Megyei Kórházban 31 pozícióba várnak munkatársakat, a veszprémi Cholnoky Ferenc Kórházba 12 területen várnak szakorvost, rezidenst pedig 18 területre.

Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke a Hír TV-nek úgy nyilatkozott, ahhoz, hogy a szakápolók a rendszerben maradjanak, 50 százalékos azonnali béremelésre van szükség, és fokozatosan lehet eljutni a 100 százalékig. Az orvosoknál továbbra is a 300, 500 és 700 ezer forintos lépcsőnkénti emelést preferálják, írja a lap.

(forrás: Menedzsment Fórum)

Könyveink

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...