Portré dr. Sélleiné Márki Máriáról, az OEP új főigazgatójáról

Kinevezése előtt néhány nappal a HVG megszellőztette érintettségét a hazai szívkatéteres botrányban. A szolnoki kórház főigazgatójaként, Sélleiné Márki Mária nagyvonalúan 15 évre kötött szerződést az intézményében már meglévő katéterlabor működtetésére a Balatonfüredi Állami Szívszanatórium kardiológusával, Apró Dezsővel. Az ügylet miatt a szolnoki kórházat néhány héttel ezelőtt 900 ezer forintos bírsággal sújtotta a Közbeszerzési Döntőbizottság, mert több ponton is jogsértőnek, a versenyt korlátozónak ítélték meg utólag az egyszer használatos szívkatéteres eszközök beszerzését.

Sélleiné ezt úgy kommentálja, hogy a HVG cikke nem teljesen tényszerű, ugyanakkor megítélése szubjektív.

Első és elkerülhetetlen lépések 

A nem túl barátságos sajtóbeli fogadtatás nem szegte sem kedvét, sem lendületét. Alig lépte át a küszöböt, azonnal meneszti a hivatal addigi főigazgató-helyetteseit. Személyesen adja át a felmondó levelet a két, még hivatalban lévő főigazgató-helyettesnek, Pálfalvy András közgazdasági, és Mezősy József  informatikai vezetőnek. A harmadik főigazgató-helyettesnek, Rapi Katalinnak csak azért nem, mert őt már néhány héttel korábban felmentette az egészségügyért felelős államtitkár, hasonlóképp, mint főigazgató elődjét, Rendek Vilmát.

A közgazdász és egészségügyi szakmenedzser végzettségű Sélleiné Márki Mária, ennek ellenére azt mondja: vezetőként az a legkínosabb számára, ha elbocsátásokról kell döntenie. Ám nőként hiába hajlamos rá – szerinte –, ezekben a helyzetekben nincs helye érzelgősségnek, kizárólag racionális szempontok szerint, a szervezet érdeke alapján kell kimondani azt, ha valakinek mennie kell. Ha pedig ez megtörtént, nincs helye további időhúzásnak, kertelésnek, az efféle hírek közlését nem is bízza másra, mindig személyesen közli munkatársával.

Ismerősei szerint konfliktuskerülő. Ő maga inkább konfliktuskezelőnek vallja magát. „Nem keresem, és nem segítem elő a konfliktusok kialakulását, de ha már ott van, akkor fölvállalom, és próbálom a helyzetet egy nyugvópontig eljuttatni. Ahhoz, hogy egy vezető el tudja végezni a feladatát, a konfliktusokat föl kell vállalnia.”

"Meg tudom csinálni"

Cáfolja a szakmai berkek zuhanyhíradójának címlapos történetét, miszerint a miniszterelnök személyes ismeretségi köréhez tartozna.

Minden szavára vigyáz, interjú közben pedig kifejezetten kerül mindent, amiből csak kiderülhetne: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójaként mire is szerződött. Nem tudja, hogyan zajlott a jelölése, mint ahogyan azt sem, hogy miért pont ő a kiválasztott. Bejárta a szakmai utat: volt gazdasági-, és kórházi igazgató, szerinte az új állomás éppen beleillik életútjába. „Minden embernek megvan az élettörténete, amit megélt, az enyém ez” – mondja. Arra a kérdésre, hogy a budapesti ORFI gazdasági igazgatói székénél mitől vált egyszerre kívánatosabbá számára 2007-ben a szolnoki kórház főigazgatói posztja, csak az a válasza: „úgy gondoltam, van annyi szakmai tudásom, elszántságom, hogy meg tudom csinálni. Most, amikor lehetőségként szóba került az OEP főigazgatói posztja, ugyanezt gondoltam.” Szerinte a kiválasztás apró részleteinek nincs is jelentősége, hiszen ha a miniszterelnök megbízik benne, nem fontos, hogyan jutott el a döntésig. Csak annak van, hogy innen hogyan tovább… Ennek ellenére a leglényegesebb kérdésekről – mi lesz az egészségügy finanszírozásának stratégiája, pontosan hogyan igazítják hozzá az új közigazgatási kormányhivatalok működéséhez az egészségbiztosító feladatait – hivatalba lépése óta egyetlen szót sem ejtett. Most sem teszi.

Nő létére rendszerben gondolkodik

Csak annyit mond: ismeri az egészségügyet, közgazdasági tapasztalata segítheti új munkakörében.  Naponta 10–12 órát tölt a hivatalban, ahogyan mondta: ismerkedik, mindent látnia kell ahhoz, hogy tudjon javaslatot tenni a szükséges változtatásokra. Az OEP működésével kapcsolatban leginkább az ügyintézési idő zavarja. Túl lassan, két-három hónap alatt születik meg például egy súlyos beteg esetében a méltányosságból adható támogatásról szóló döntés.  Pedig lehet, hogy a betegnek nincs is ennyi ideje hátra. Ezért határozott célja ennek az időnek a rövidítése. 

Már a választások előtt tagja Szócska Miklós programkészítő csapatának. A kórházi szerkezetátalakításokkal foglalkozó munkacsoportban próbálja tapasztalatait rendszerré formálni. A közös munka az államtitkárral olyannyira eredményes, hogy úgy tudni, maga Szócska javasolja a kormányfőnek az OEP főigazgatói posztjára. Az új struktúra tervezésén vele együtt szorgoskodók szerint: látszólag szőke naiva, ám ha komolyra fordul, mindjárt kiderül: képben van, nagyon is tudja, miről beszél. Ambiciózus, sőt, nő létére, rendszerben gondolkodik. Kiváló kommunikációs képességei szinte soha nem hagyják cserben.

Noha maga nem orvos, előző munkahelyén, a szolnoki kórházban mégis képes volt fél év alatt maga mellé állítani azt a főorvosi kart, amely elődjét látványosan belebuktatta a munkaidő műszakosításába. Büszke rá, hogy az egykor kissé szervezetlen intézményből kezei alatt jól működő kórház lett. Pedig amint elnyerte a posztot, azonnal megszorításokra kényszerült. „Elfogadták tőlem, hogy csak így tudjuk életben tartani a kórházat, és továbblépni. Nem bántottak.” – idézi fel. Szerinte akkori sikere titka következetessége és a kommunikáció. „Mindig, és lehetőleg minél szélesebb körben elmondtam, hogy mit miért kell megtennünk.  A véleményvezéreket pedig bevontam a probléma megoldásának előkészítésébe, menedzselésébe. Persze voltak kudarcok, amikor a tervek ellenére is túllépte valaki a gyógyszer- vagy egyéb keretét, az ilyen helyzeteket is közösen megvizsgáltuk, keresve a ’hiba’ okát, az elkerülés módját. Szerintem nem az a lényeg, hogy a hiba bekövetkezett, hanem, hogy miért történhetett meg. Ha ezt a munkatársak megértik, akkor máris közelebb kerültek ahhoz, hogy a nem kívánt esemény többé ne ismétlődjék meg.”

A döntés közös élménye

Vezetői döntéseit alaposan előkészíti, probléma-térképet készít, adatokat gyűjt, vizsgálja a szóba jöhető megoldásokat. Meghallgatja munkatársait, de hogy mi lehet a megoldás, azt saját probléma-szintézise alapján dönti el. Szerinte a végső szó csakis a lehető legtöbb információ birtokában születhet meg. Ezt viszont ismét vezetőtársai elé viszi. Így lesz a folyamat végén a vezetői felelőssége teljes súlya mellett a döntés közös élmény. Tisztában van azzal is, hogy nem lehet mindig a teljes utat bejárni. Állítja: tud visszalépni, elfogadni, ha másnak van igaza. „Sok mindent tudok, de nem vagyok tévedhetetlen. Aki ezt tudja, élete végéig tanul, változik, fejlődik.”

Azt állítja, hogy soha nem kényszerült arra, hogy válasszon a női vagy a tudatos karriert építő léte között. A két szerep, mint mondja, benne egyensúlyban van.  „Életem nagy csodája a lányom, aki most 28 éves. Törekedtem arra, hogy fontos pillanatainak mindig a részese legyek, akkor is, ha ezért picit túl kell feszítenem magam a munkában.”

Az egészségbiztosító élén eddig csak a feladatok, folyamatok technikai átvételével foglalkozott: megkezdődött – mondja –, elkezdtem dolgozni, aláírni, előterjesztéseket előkészíteni. Következetesen elutasít, illetve kitér minden olyan kérdés elől, amely a konkrét feladatokat firtatja. Nincs publikus véleménye arról sem, hogy mint volt kórházi főigazgató, melyik forráselosztási rendszert preferálja, vagy arról, hogy ha megvalósul az egészségügy államosítása, milyen feladat marad hivatalának.  Csak annyit mond: ami most van, annak biztosan változnia kell, de minderről nem az OEP-nek kell döntenie, beszélnie.  Megjegyzi, hogy egészen biztos abban, hogy a finanszírozás- és a szerkezet-átalakítás egyidejűleg történik majd. Diplomatikusan közli, hogy egyelőre belülről ismerkedik a hivatallal, szeretné megismerni a folyamatokat.