hirdetés
2025. július. 09., szerda - Lukrécia.
hirdetés

Egészségpolitika

Politizálás az őssejtbotrány ürügyén

Horváth Csaba főpolgármester-helyettes szerint a fővárosi egészségügyi ellátás nem válhat politikai csatározások színterévé.

A szocialista fővárosi politikus Pesti Imre (Fidesz) keddi sajtótájékoztatójára reagálva az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a Fidesz politikusai tévednek, és a pillanatnyi politikai haszonszerzést tekintik elsődlegesnek, ha az őssejtüggyel összefüggésben azt kérik, Budapest vezetése álljon el a fővárosiak egészségügyi ellátási színvonalát javító átalakításoktól.    

Pesti Imre, a Fidesz országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján azt mondta, az őssejtügyben Demszky Gábor főpolgármesternek és Steiner Pálnak, a főváros szocialista frakcióvezetőjének nagy a felelőssége. Hozzátette: a Fidesz arra kéri a főváros vezetőit, hogy vegyék le a napirendről azokat az egészségügyi változásokat, amelyeket nem támogatnak sem az egészségügyi szakpolitikusok, sem a fővárosi kórházigazgatók.

A fideszes politikus kiemelte: kezdeményezte a fővárosi egészségügyi bizottság rendkívüli ülését, melyet a bizottság elnöke a jövő hétre hívott össze. Az ülésen többi között arra keresik a választ, kik tudhattak arról, hogy a Nyírő Gyula Kórház által bérbe adott területen a gyanú szerint illegális őssejtkezelés zajlik – felelte egy kérdésre. Mint mondta, azokra a szerződésekre, amelyek egy évnél rövidebb időtartamra szólnak, a fővárosnak, mint tulajdonosnak semmiféle ráhatása nincs, ezeket a szerződéseket a kórházigazgatók saját hatáskörükben köthetik meg.

Horváth Csaba kommünikéjében kifejtette: a Fidesz budapesti politikusai nyilatkozatukkal, meghirdetett programjuktól eltérően, „nem rendet akarnak teremteni a budapesti egészségügyben, hanem a jelenlegi, hibásan működő rendszer fenntartásában érdekelt szűk kör szimpátiáját akarják elnyerni”. Szerinte az ellenzéki párt fővárosi egészségpolitikusai ezzel a javaslatukkal konzerválnák azt az alapjaiban hibás struktúrát, amelyben a tulajdonos főváros nem rendelkezik hiánytalanul és azonnal minden információval a kórházairól.

Mint írta, az utóbbi hetek, napok történései megerősítették abban, hogy a tulajdonos főváros a jelenlegi struktúrában nem tudja megfelelően kontrollálni, mi történik az egészségügyi intézményeiben. A közgyűlésnek kötelessége változtatni ezen a helyzeten, ezért indították el az intézmények integrált együttműködését biztosító budapesti egészségügyi modell kidolgozását – mutatott rá.

Hozzátette: a modell elsődleges célja, hogy érezhetően javuljon a budapestiek egészségügyi ellátásának színvonala, s ennek érdekében átláthatóvá és egységessé váljon a kórházak működése az ellenőrzés és felügyelet erősítésével.

MTI

cimkék

Könyveink

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...