hirdetés

Pintér Sándor ma levelet kap

Szerdai postájával számíthat a belügyminiszter a háziorvosok levelére, amelyben azt kérik, hogy a mellettük dolgozó ápolók, körzeti nővérek béremelésére szolgáló kormányzati támogatást címkézve, kizárólag bérre költhető összegként juttassák el a praxisoknak, írja a Népszava.

Az erről megjelent jogszabályrendelet ugyanis praxistámogatásként utalná ezt a pénzt az orvosi vállalkozásoknak. Az utóbbival az a legnagyobb probléma, hogy ebben a formában részben nem kötelező béremelésre fordítani az összeget. Másrészt a praxisok bevétele ezzel a plusz összeggel akkorára nőhet, amellyel már bekerülhetnek a helyi önkormányzati adó fizetési kötelezettség alá.

Az aláírásgyűjtési akciót Keczéry Attila zuglói háziorvos indította el és a praxistulajdonos orvosok több mint harmada (2067), és 620 asszisztens, illetve körzeti ápoló támogatását szerezte meg. Az orvos a lapnak elmondta: azt szeretnék elérni, hogy az alapellátókat a kormányzattal történő egyeztetéseken képviselő kollegiális vezetők az aláírók véleményét tolmácsolják.

Azt, hogy ki mennyi bért kap, ha asszisztensként vagy körzeti ápolóként fogorvos, vagy háziorvos mellett vállal munkát, egyéni alkuban dől el. Van, aki papíron csak minimálbért kap, mások megkapják az állami bértábla szerinti illetményüket, és vannak olyanok is, akiknek az orvos piaci bért biztosít. A kormányzat most úgy döntött:

a vállalkozási formában közellátást nyújtó háziorvosok, házi gyermekorvosok és alapellátó fogorvosok mellett dolgozó szakdolgozók, asszisztensek sem maradnak ki júliustól járó, 18 százalékos béremelésből. A mintegy 7-8 ezer szakdolgozót érintő emelés fedezetét azonban még nem utalta át.

Az összeget várhatóan a szeptemberi praxisfinanszírozással küldi júliusig visszamenőleg az egészségbiztosító. A Belügyminisztérium honlapján közzétett jogszabálytervezet nem garantálja, hogy a célra szánt forrás valóban a szakdolgozói béremelést szolgálja.

A teljes információt ITT olvashatja

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Mitől tudomány a pszichológia? - A tudományos és statisztikai következtetés alapjai

    Mitől tudomány a pszichológia? Milyen logika húzódik meg a...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...