Orvoshiány és összeomló ellátás a BAZ-megyei kórházban?
Az eLitMed egy dolgozói levél nyomán azt írja, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház az összeomlás szélére sodródott.
A legnagyobb probléma a tiltakozók szerint az alkalmas vezetés hiánya. Bár égető szükség lenne egy tapasztalt főigazgatóra, a politikai csatározások miatt ez egyelőre lehetetlennek tűnik. Mostanra több mint egy éve nincs véglegesen kinevezett igazgatója a kórháznak. A meghirdetett, 2024. május 1-jére befejezettnek gondolt vezetői pályázat sorsáról nincs információ. Három pályázó közül egyet már behívtak, egy még jelenleg is „kiképzés” alatt van. A kórházat egy onkológus vezeti jelenleg, akinek orvosigazgatói megbízásán kívül más erre feljogosító képzettsége, gyakorlata nincs.
A kórház a legsúlyosabban eladósodottak között szerepel: több mint hétmilliárd forintos adóssággal küzd, a közelmúltban pedig elveszített egy 1 milliárd forintos kártérítési pert is.
Az egyik legsúlyosabban eladósodott kórház már most is szinte megoldhatatlan létszámhiánnyal küzd: a szükséges főállású orvosoknak, szakdolgozóknak olykor a 35-40 százaléka is hiányzik, de az elmúlt évek gyakorlatát követve még most is folyamatosan hagyják el az intézményt.
A korábbi 20 műtőből ma alig 14-15 működik, az általános sebészeten a korábbi 5 műtő helyett ma kettőben folyik ellátás. Az aneszteziológia, az intenzív, a sebészet, az urológia, a bőrgyógyászat, a gyermekgyógyászat és a fül-orr-gégészet, valamint a szemészet esetében a legkritikusabb a helyzet.
Az eLitMed informátorai szerint a betegek jelentős része ellátatlan vagy rengeteget utazik, esetleg magánellátásban oldják meg ellátásukat.
Az egykor nagy hírű Velkey László Gyermekegészségügyi Központ olyan mértékű munkaerőhiánnyal küzd, hogy vissza kellett hívni a vezetőségbe egy közel 20 éve nyugdíjas, most már 83 éves főorvost, valamint egy már hat éve nyugdíjas másik orvost.
Ráadásul a törvény szerint szükség esetén a megyei kórháznak kellene ellátnia humán erőforrással a városi kórházakat – Ózd, Sátoraljaújhely, Kazincbarcika –, de ez jelenleg kivitelezhetetlen. Emiatt például Sátoraljaújhelyen most nincs gyerekellátás, a szülészetet pedig napközbeni működésre korlátozták, és a hétvégén is csak korlátozott mértékben van elérhető szakellátás.
Az adatokból ugyanakkor az is látszik, hogy még ha szakmailag egy oktatókórházban sokkal vonzóbb is lenne dolgozni, a szakemberek szívesebben mennek a kisebb, városi intézményekbe. Ha megnézzük a környező kórházak adatait, vannak olyanok is, mint például az edelényi, ahol hiány nincs, sőt bizonyos területeken még többen is dolgoznak a minimálisan előírtnál. Vagyis láthatóan az ottani vezetők tudják kezelni az országra általánosságban is jellemző hiányállapotot.
A vezetőváltás körülményei kapcsán a lap megkereste a Belügyminisztériumot, mely válaszlevelében mindössze annyit közölt, „a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház vezetői posztjára a kiválasztási eljárás jelenleg folyamatban van.”
A lap teljes terjedelmében közli a megyei kórház dolgozóinak levelét is.