hirdetés

Minél kisebb dózisban, a lehető legrövidebb időtartamig

Növeli a mellrák kockázatát a kombinált hormonpótlás

A kombinált hormonpótlásnak a mellrák kialakulásában játszott hosszú távú hatásait vizsgáló kutatók megállapították, hogy a tabletták szedése növeli a betegség kialakulásának kockázatát.

Bár a bejelentés nyomán többen kételkedésüknek adtak hangot, abban az összes szakember egyetért, hogy a menopauzával járó tünetek enyhítésére a nők minél kisebb dózisban és a lehető legrövidebb időtartamig részesüljenek a kezelésben.
A tanulmány a 2002-es keltezésű, Women,s Health Initiative címet viselő dolgozatban leírtakat kutatta tovább. Az eredeti közleményben foglaltak szerint a kezelésben részesülő nőknél nagyobb volt a stroke, a szívbetegségek és a mellrák kialakulásának veszélye. A jelentést követően nők tömege hagyott fel a szer szedésével, s jelentősen visszaesett az eladás. Pár évvel később csökkent a mellrákos betegek száma, szakértők pedig egyértelműen bizonyítottnak látták, hogy a tabletták okozták a betegséget.
Dr. Rowan Chlebowski, a Los Angeles Biomedical Research Institute és más kutatók által is kielemzett adatok azt mutatták, hogy az összefüggésnek valós alapja lehet. A tudósok 41 449, egy másik kutatásban résztvevő nőt is vizsgáltak.
Ugyanakkor többen úgy vélték, hogy a mammográfiai vizsgálatok ötszázalékos visszaesése okozta a diagnosztizált mellrákos megbetegedések számának csökkenését. A New England Journal of Medicine című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányuk szerint Chlebowski és kollegái azonban nem találtak bizonyítékot erre.
"A mellrák megnövekedett kockázatának ösztrogénből és progeszterinből álló kombinált hormonkezeléssel való összefüggése nem kapcsolódik a mammográfiai vizsgálatok gyakoriságához" - állapították meg. "A vizsgálatok számának két százalékos eltérése 2002 és 2003 között nem válasz a mellrákos megbetegedések 43 százalékos visszaesésére" - írták.
A tablettákat gyártó gyógyszercég ugyanakkor megkérdőjelezi a tanulmányban levont következtetéseket. "Nem adnak magyarázatot arra, miért van jelen továbbra is tartósan a mellrák, ha a kezelések száma folyamatosan csökken" - nyilatkozta a vállalat szóvivője, akivel a nemzetközi menopauza társaság is egyetért.
"A mellrák visszaszorulása legalább három évvel az eredeti jelentés előtt elkezdődött" - olvasható a társaság által kiadott közleményben. "A mellrák évek alatt alakul ki, és jut el arra a szintre, amikor már kimutatható. Ez legkevesebb 10 évet jelent. Amennyiben a kombinált hormonkezelés mellrákhoz vezet, még egy ideig nem lehetne kimutatni a betegség visszaszorulását" - állítja a társaság.

MTI/Reuters

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...