hirdetés

Nincs olyan település, ahol ne lenne jelen a vírus

A magyarországi települések 80 százalékában már regisztráltak fertőzöttet, ami nem jelenti azt, hogy a fennmaradókban ne lenne fertőzött.

Európa-szerte, így Magyarországon is exponenciálisan nő a koronavírus-fertőzöttek száma - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília kiemelte, az elmúlt két hét járványügyi adatait vizsgálva az látszik, hogy egy hét alatt másfélszeresére nőtt az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, ez idő alatt 7420 ember fertőződött meg a vírussal.

A magyarországi települések 80 százalékában már regisztráltak fertőzöttet, ami nem jelenti azt, hogy a fennmaradókban ne lenne fertőzött. Szinte nincs olyan település, ahol ne lenne jelen a vírus. Az országos átlaghoz képest a fertőzöttség a fővárosban másfélszeres, Budapesten 100 ezer lakosra 888 fertőzött jut, a fővárost Győr-Moson-Sopron, Nógrád és Vas megye követi - közölte, a legkevésbé érintett megyék között említve Somogyot és Tolnát.

A járvány kezdete óta az összes fertőzött 21 százaléka a 40-49 éves korosztályhoz, 15,1 százaléka a 65 éves vagy annál idősebb korosztályhoz tartozott, és a fertőzöttek 4,4 százaléka volt gyerek. Emelkedik a fertőzöttek átlagéletkora, míg a 43. héten ez 44 év volt, addig a 44. héten 45,7 év. A 15 évesnél fiatalabb fertőzöttek száma 770-nel nőtt egy hét alatt.

Az elmúlt négy hétben az igazolt új esetek negyede a 40-49 éves korosztályt érinti. Százezer lakosra vetítve 1165 új igazolt fertőzött a 20-29 éves korosztályhoz tartozik, 935-en vannak a 30-39 évesek között, 1120-an a 40-49 évesek és 1038-an az 50-59 éves korosztályban. A 60-69 éves korosztályban százezer lakosra 1127 beteg jut, míg a 80 éven felüliek 1040-en vannak.

 

 

(forrás: koronavirus.gov.hu, MTI)

Könyveink

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...