hirdetés
2024. május. 07., kedd - Gizella.

Egészségpolitika

Nem sertés-, hanem emberinfluenza

Emberinfluenza – hangsúlyozta Falus Ferenc országos tisztifőorvos a Parlament Egészségügyi Bizottsága és a sajtó képviselői előtt április 29-én a Mexikóból eredő influenzával kapcsolatos beszámolójában. A megkülönböztetés azért fontos, mert tudni kell: nem élelmiszerrel terjed a fertőzés, hanem cseppfertőzéssel, ahogy az emberi influenzavírusok terjedni szoktak.

Az emberi H1N1 influenzavírus valószínűleg oltóanyag-kísérletek révén került sertésbe, majd az állati szervezetben módosult, és innen kikerült, azonban így sincs köze állati vírusokhoz. Az újfajta genetikai variáns DNS-ét már ismerjük, az hasonló a Magyarországon koratavasszal járványt okozó típushoz, ezért elképzelhető, hogy az akkor megbetegedésen átesettek, illetve a beoltottak keresztimmunitással rendelkeznek, azaz az új vírusfajta sem tudja őket megbetegíteni. Bujdosó László regionális tisztifőorvos hozzátette: már a pénteki híradások másnapján elindították azt a hivatalos folyamatot, aminek eredményeképp a vírusminta napokon belül megérkezik a magyarországi laboratóriumokba, és akkor megindulhat az oltóanyaggyártás, illetve állatkísérletekkel ellenőrizhető, valóban van-e keresztimmunitás a korábbi variánsokkal. Hazánk a világon egyedülálló oltóanyag-termelő technikával és jelentős kapacitással rendelkezik, így a minta megérkezése után 8-10 héten belül elkészül az első 500 ezer adag oltóanyag, majd ezt követően szükség esetén hetente ugyanennyi gyártható. Jelenleg 250 ezer adag oltóanyaggal rendelkezünk az esetlegesen keresztimmunitást nyújtó, koratavaszi változatból. A védettség kialakulásához az oltás beadásától számítva 7-10 nap szükséges. Azonban egyik tisztifőorvos szerint sem valószínű, hogy Magyarországon járvány alakuljon ki a közeljövőben, mert a cseppfertőzéssel terjedő influenza-vírus nem bírja ki a hazánkra jellemző száraz, meleg nyarat, Mexikóban is csak azért tud most terjedni, mert ott magas a levegő páratartalma.

A terjedés módja miatt lehetőség van védekezésre, mondta Vojnik Mária, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára, ez a maszk viselése, illetve a felületek fertőtlenítése. Angliában pedig arra kérik a betegeket, hogy tünetek jelentkezése esetén ne forduljanak azonnal orvoshoz, ne menjenek a túlzsúfolt rendelőkbe, csak akkor, ha már biztosak abban, hogy megbetegedtek. Ugyanis épp az orvosi várókban kaphatják el az influenzát. Azonban jelenleg az Európai Unió területén nincs olyan beteg, aki itt kapta volna el a fertőzést, csak olyanok, akik az unió területén kívül fertőződtek meg, majd hazatértek, ezért nincs szükség lakossági intézkedésre, csak arra, hogy a repülőtereken tájékoztassák a megérkezőket.
Az államtitkár hangsúlyozta: a magyar pándémiás terv, ami leírja, hogy járvány esetén milyen szervezeteknek, hogyan kell együttműködniük, kiváló, a gyógyszer- és védőoltás-elosztási tervet a jelen helyzetet figyelembe véve aktualizálták. A gyógyításra rendelkezésre álló, aspecifikus antivirális szerekből is megfelelő az ország készlete, azaz rendelkezünk a WHO által meghatározott mennyiséggel. Az antivirális gyógyszerek kapcsán azt is hangsúlyozták a szakemberek, hogy el kell kerülni a felesleges, indokolatlan gyógyszerfogyasztást, mert az a vírusok rezisztenciájának kiváltásában jelentős tényező. Némelyik influenzatörzs már ellenálló lett egyes vírus-ellenes szerekre, ez a legújabb variáns még nem, és jó lenne megakadályozni, hogy ez is kifejlessze a rezisztenciát.

Végezetül a szakemberek a parlamenti képviselőkkel együtt leszögezték, hogy fontos a kellő elővigyázatosság, azonban nincs szükség a helyzet túldramatizálására, nem érdemes a helyzetet az első világháborút követő spanyolnátha-járványhoz hasonlítani, mert akkor egy alapvetően legyengült, rosszul táplált népességet támadott meg a vírus. Ma már kezelni tudjuk a leginkább csecsemőket és legyengült időseket sújtó halálozások elsődleges okát, a bakteriális felülfertőzés okozta szövődményeket.

A lakosság választ kaphat az influenzával kapcsolatos kérdéseire a minisztérium által 24 órában működtetett zöld számon: 0680 204 217



Kazai Anita

cimkék

hirdetés

Könyveink