hirdetés

Nem hiszik, hogy javult a magyar egészségügy helyzete

Sokat elárul a közhangulatról, hogy az egyik felmérés kimutatta: az emberek 70%-a szerint hamis az az állítás, hogy az elmúlt időszakban javult az egészségügy helyzete, közli a Portfolio.

2015 és 2018 között a Miniszterelnöki Kabinetiroda több közvélemény-kutatást végzett az állampolgárok hangulatának szondáztatására. Ezek közül kifejezetten érdekes, ami az egészségügyet vizsgálta. Az Alfahír ugyanis betekinthetett a Századvéggel készíttetett felmérésekbe egy közérdekű adatigénylés után. A portál cikke szerint hat terület van, ahol az emberek többsége úgy gondolja, semmit vagy keveset tett a kormány.

A megkérdezettek 45%-a szerint 10 év alatt nem csinált semmit az Orbán-kormány az egészségügy fejlesztéséért, 37%-uk pedig úgy véli, hogy keveset tett az ügy érdekében. Mindössze 14,7% gondolta azt szeptemberben, hogy 2010 óta sokat tett a kormánypárt az egészségügyért. Sokat elárul a közhangulatról, hogy az egyik felmérés kimutatta: az emberek 70%-a szerint hamis az az állítás, hogy az elmúlt időszakban javult az egészségügy helyzete.

Ha a minisztérium aziránt érdeklődött, hogy az országban mi a legnagyobb kihívás, akkor az első helyre szintén az egészségügy került. A megkérdezettek 29%-a tette ezt az első helyre, a második helyen szerepelt a szegénység és gazdasági problémák, a harmadik volt az illegális bevándorlás, majd 12,9%-kal a negyedik helyen az oktatás ügye, írja a Portfolio.

(forrás: Alfahír, Portfolio)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....