hirdetés
2024. április. 29., hétfő - Péter.

Nehezen illeszthető be az alapellátás az uniformizált egészségügyi rendszerbe

Csökkenő praxisbevételek, szinte teljesíthetetlen elvárások, átmeneti kompenzáció – ezek jellemezték az új indikátorrendszer bevezetését. Az új ösztönzőrendszer hátteréről, hibáiról, de előnyeiről is szót ejtett a Praxismenedzsmentnek Póta György, aki amellett, hogy maga is házi gyermekorvosi praxist visz, éveken át ült tárgyalóasztal mellett a döntéshozókkal, képviselve a kollégák érdekeit a Házi Gyermekorvosok Egyesületének, vagy akár a szakmai kollégium illetékes tagozatának (volt) elnökeként.

Ördögtől való, hogy minőségi munkát vár el a finanszírozó a háziorvosoktól?

Az indikátorrendszer nem újdonság az alapellátásban, hiszen az „indikátorpénz” 2010 óta jelen van a finanszírozásunkban, és az az elképzelés, hogy indikátotok mentén, differenciált finanszírozással minőségi munkára ösztönözzék a praxisokat, sokszor elhangzott az alapellátást képviselő szakmai szervezetek részéről is. Bár a korábbi években az „indikátorpénz” a teljes bevétel 3-6 százalékát tette ki, ezt emelnék most első körben tíz, majd júniustól 40 százalékra.

Az arányok emelése miatt volt a meglehetősen hangos felhördülés az alapellátók körében?

Általánosságban el kell mondanom, hogy a tavaly ősszel útjára indított reformfolyamat alapgondolata jó, és számos lépése egybeesik a szakmai szervezetek által a korábbi évek során megfogalmazott javaslatokkal.  Az átalakítás kivitelezése azonban hibás, és az infrastrukturális feltételei sem adottak. Ez alapozza meg a kritikáinkat.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) évente 250 milliárd forintot fizet ki háziorvosi ellátásra (ügyelet nélkül), ami a háromszorosa a 2010-ben kifizetettnek. Egy-egy praxis átlagos bevétele ma már 3,5 millió forint havonta. Nem respektálható az az elvárás, hogy a többletfinanszírozásért a lehető legjobb ellátást várja a NEAK a biztosítottai számára?

Azt azért szögezzük le, hogy a praxisok vállalkozásként működnek, így az államtól kapott bevételeik mintegy egyharmada postafordultával megy vissza járulék címen a központi kasszába. Abban van igazság, hogy a valamennyi praxisnak egységesen kifizetett többletpénz nyomán elveszett a motiváció. Azonban az indikátoralapot a bázisfinanszírozásra szánt összegből töltik fel, így az az alapfinanszírozás látja kárát, amiből eddig a praxisfenntartást fizettük. Az energiaárak brutális emelkedése, az infláció elszabadulása rendkívüli módon megemelte a költségeinket. Tehát két probléma van az indikátorfinanszírozással: ellehetetlenítik a praxis normális működését, és nem a minőségi munkára ösztönöznek.

A döntéshozó úgy tűnik megijedt a botránytól, és némi pénzt átcsoportosítva átmeneti kompenzációt vezetett be. A május elején nyilvánosságra hozott adatok azt mutatják, hogy a gyerekpraxisok lehetnek a legnagyobb kárvallottai az új indikátorrendszernek. Milyen mértékű bevételkiesést tapasztaltak Önök?

Akár 200-400 ezer forintos veszteséggel zárták az első hónapot a kollégák, a gyerekpraxisok 70 százaléka részesült kompenzációban, így mi – mert én is közéjük tartozom – most „csak” 100 ezer forintot buktunk. Nem vagyunk hibátlanok, de hogy a házi gyermekorvosok közel háromnegyede rosszul dolgozna, az azért elég nehezen elképzelhető. De nehéz egy olyan indikátorból plusz bevételt termelni, aminek az „értéke” helyből nulla.

Ezekre gondolt, amikor azt mondta, hogy vannak olyan indikátorok, amelyek nem a minőségi munkára ösztönöznek?

Jó példa erre az obez gyerekek szűrése vagy a vashiányos állapot kezelése. Ezek az indikátorok az első évben veszteséget jelentenek a praxis számára, hiszen ha be is avatkozunk, annak eredménye csak egy év után detektálható.  Számos olyan indikátor is van a listában, amelynek teljesülése nem az orvoson, hanem a betegen múlik. A felnőtt praxisoknál ilyen, hogy azok után a páciensek után jár plusz díjat jelentő pont, akik részt vesznek mammográfiás szűrésen, nálunk pedig azért, ha nem írunk fel tápszert. Elmondhatom én az összes páciensnek, hogy hasznos számára a szűrés, vagy a gyermekének az anyatejes táplálás, de ha nem tud, vagy nem akar ebben együttműködni, akkor nem sok választásom van. Nyilván egyikőnk sem fogja kiírni a betegét a praxisból, tehát vagy közlöm vele, hogy vegye meg a boltban kapható tápszert, vagy olyat rendelek, amely a nem támogatotti körbe tartozik, viszont meglehetősen drága. Ezek az indikátorok a különböző népegészségügyi irányelvek megvalósítását, vagy a szűrőprogramokon való részvétel ösztönzését célozzák, és nem a jobb minőségű gyógyító munkáról szólnak.

A háziorvosnak nincs szerepe a compliance-ben?

Hogyne lenne, de a beteg együttműködésén, viselkedésén nem állhat vagy bukhat a háziorvosi munka finanszírozása.

Nem kérdezték meg a szakmát az indikátorokról?

Kritizálhattuk a listát, és voltak olyan indikátorok, amelyeket a javaslataink nyomán ki is vettek, de számos olyan is maradt közöttük, amelyek nehezítik a rendszer elfogadottságát. Ráadásul még kritikusabban érintik azokat a kollégákat, akik nem vállalták a praxisközösségi együttműködést. Ők – jellemzően az idősebb korosztály – a bértámogatásnak is mindössze 30 százalékát kapják meg. Így nekik még alacsonyabb összegű bázisfinanszírozás mellett kellene teljesíteni az elvárásokat és fenntarthatóan működtetni a praxist. Ez szinte kivitelezhetetlen.

Arra céloz, hogy ők inkább „bedobják a törölközőt”?

Egyértelmű. Ha az indikátorrendszer bevezetése és az ügyeletben való – kötelező – részvétel megterhelő lesz számukra, feladják a praxist. A bizonytalanságok nyomán a legjobbak közé tartozó 50-es korosztály is visszatérhet a szak- és fekvőbeteg ellátásba, hiszen sokan életben tartották vagy reaktivizálták a szakvizsgáikat. Rájuk persze ott is nagy szükség van, hiszen a gyermekgyógyászat hiányszakma, de 20-25 évig még a praxisban láthatták volna el a gyerekeket. Amikor pedig a gyerekkörzetek 40-50 százaléka üresen marad, onnantól ez egy elláthatatlan feladattá válik és megszűnik, ami óriási veszteség lenne az ország és a társadalom számára.

Milyen változásokra számít a három hónapos kompenzációs időszak leteltével?

Jelentősre nem. A praxisok egy része kis veszteséggel megússza, mások bedőlnek, és lesznek, akik nem akarnak már az új rendszerben dolgozni. De kódolni biztosan megtanulunk a szoftvereinket biztosító cégek vagy az Országos Kórházi Főigazgatóság által szervezett kódolótanfolyamokon. Manapság a kódismeretet díjazza leginkább a NEAK.

Egy darabig úgy tűnt, hogy a szakdolgozók júliustól esedékes 18 százalékos béremelése kapcsán „elfelejtkeztek” rendelkezni a háziorvosok mellett szolgálatot teljesítő praxisnővérek bérkiegészítéséről. Nagy lett volna a baj, ha nem korrigálnak?

Ha nem fizetnék ki a bérkompenzációt – ez majd egyébként csak augusztusban realizálódik – megszűnne az alapellátás. A kormány 13 éve hangoztatja, hogy az alapellátás megerősítése a legfőbb szakpolitikai cél, de valahogy az alapellátás végül mindig elfelejtődik, mert sehogyan nem illeszkedik az ágazatra uniformizált rendszerként tekintők szemléletébe.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: Praxismenedzsment)
hirdetés

Könyveink