hirdetés

Kampánysorozat a nemdohányzók védelmében

Ne szívj tovább!

A január elsején hatályba lépő, nemdohányzók védelmében történt törvénymódosításhoz kapcsolódva hatodik, egyben legnagyobb népegészségügyi kampányát indította ma útjára az egészségügyért felelős államtitkárság.

A jövő év márciusig tartó, „Ne szívj tovább!” elnevezésű kampánysorozat a dohányzás okozta egészségkárosodásra, a leszokást segítő programokra és nem utolsó sorban a törvény betartására kívánja felhívni a magyar lakosság figyelmét.

Hazánkban 18 percenként meghal egy ember dohányzás következtében. Naponta mintegy 70, évente pedig csaknem 30 ezer honfitársunkat veszítjük el a dohányzással összefüggésbe hozható betegségek miatt. E káros szenvedély felelős a tüdőrák okozta halálozás 90-95 százalékáért, és az összes rákos megbetegedés által okozott halálozás 30-35 százalékáért is.

A világon 1,3 milliárd ember dohányzik rendszeresen. Magyarország a világranglista élmezőnyében van: hazánkban minden harmadik férfi (a felnőtt férfiak 32,8 százaléka) és minden negyedik nő (a felnőtt nők 23 százaléka) napi rendszerességgel dohányzik, a személyenkénti cigarettafogyasztás pedig meghaladja az évi 2000 szálat. 

A 2012. január 1-től hatályos szabályozás ezeken a számadatokon kíván változtatni.

Januártól a közforgalmú, zárt légterű helyek többségében, az egészségügyi szolgáltatók és közoktatási intézmények területén pedig a szabad levegőn is tilos lesz a dohányzás. Ennek érdekében a korlátozás által érintett helyeken figyelmeztető táblákat helyeznek el. Ezeken a tiltás mellett feltüntetik annak a honlapnak a címét, illetve azt a telefonszámot is, amelyeken a szakemberek a dohányzásról való leszokásban nyújtanak segítséget. A telefonszámon azt is jelezni lehet, ha valaki valahol szabályszegést tapasztal.

A népegészségügyi szakigazgatási szervek a három hónapos türelmi idő alatt is fokozott ellenőrzéseket végeznek, de ekkor még csak figyelmeztetnek. Április elsejétől viszont szabályszegés esetén bírságot is kiszabhatnak, ez magánszemélyek esetében 50 ezer forintig, intézmények esetében viszont 1 milliótól 2,5 millió forintig terjedhet.

A kampány menetét, anyagait, az aktuális információkat mától a NESZIVJ.POSTR.HU blogon követhetik nyomon a látogatók, ahol a folyamatosan frissülő bejegyzések mellett az ügyet támogató parlamenti képviselőkkel és hírességekkel készült interjúkat is megtekinthetik.

dohanyzas

MedicalOnline
a szerző cikkei

(forrás: NEFMI - Egészségügyért Felelős Államtitkárság)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...