hirdetés

MOK: Katonák nem leszünk!

A törvény végleges szövegének elemzését és javaslataink kidolgozását követően kérni fogjuk a törvény módosítását és a végrehajtási rendeletek közös kidolgozását, közli az orvosi kamara.

A Magyar Orvosi Kamara álláspontja szerint egy ilyen társadalmi hatású törvény előkészítését és elfogadását csak az érintettekkel történő megfelelő egyeztetést követően, a mindenki számára elfogadható kompromisszumok megkötése után szabad keresztülvinni. A megfelelő törvény az orvostársadalom számára az, ahol a részletek egyértelműek, és a napi gyakorlatra vonatkozó útmutatás is előre ismert, írják közleményükben.

A béremeléssel, és azzal a szándékkal, hogy egy transzparens és korszerűbb szerkezetű egészségügyi ellátórendszer jöjjön létre: egyetértünk. A hálapénz eltörlése, a tiszta viszonyok megteremtése szakpolitikai és társadalmi fordulatot jelent. Az előzetes egyeztetés nélkül benyújtott törvény egylépcsős, a törvényben meghatározott határidővel történő végrehajtása viszont súlyosan veszélyezteti az ellátórendszer működését és sérti az orvosok alapvető jogait. A jogviszonyok egylépcsős egységesítése és a másodállások szigorú korlátozása szakterületeket és intézményeket tehet működésképtelenné. Ezen felül az az adminisztratív feladat-tömeg, amely a több ezer orvos másodállásának ellátási érdek miatti engedélyeztetésével jár, nem hajtható végre a hatályba lépésig rendelkezésre álló idő alatt. Így számos szakrendelő, kórházi osztály orvos nélkül marad.

Nagy a veszély, hogy az orvosi léttől idegen korlátozások, a 2 évre elrendelhető kirendelés, és feltétel nélküli áthelyezés lehetősége miatt orvosok tömege inkább a magánellátást fogja választani. Megnyugtató együttműködés és lépések nélkül csökken a járvány elleni védekezés esélye, közvetlen veszélybe kerül a lakosság ellátásának biztonsága.

A törvény végleges szövegének elemzését és javaslataink kidolgozását követően kérni fogjuk a törvény módosítását és a végrehajtási rendeletek közös kidolgozását.

Katonák nem leszünk. A magyar orvostársadalom a fő céllal, a tiszta, átlátható egészségügy kialakításával egyetért, ezért azt gondoljuk, a kialakult helyzet szakmai alapon nyugvó valódi összefogással menthető.

cimkék

Könyveink

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...