Módszeresen felügyelik a kórházakat
Év végéig pilot jelleggel elindítja az egészségügyi intézmények felügyeletét a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI). Török Krisztina főigazgató szerint az így szerzett tapasztalatokat később a budapesti kórházak átvételekor is hasznosítják majd, idővel pedig – tulajdoni formától függetlenül – az ország összes intézményére kiterjeszthetik.
– Mely intézményeket kapcsolják most be?
– Az a közös felügyelet, amelyről Szócska Miklós államtitkár már sokat nyilatkozott, elsőként az országos intézeteknél és az egyetemeknél lép operatív szakaszba, az egyetemeknél a klinikai centrumokra, az ellátást végző egységekre vonatkozóan. Felmérjük például a közös energiabeszerzés, a digitális órára áttérés lehetőségeit, ami csökkenti majd a költségeket. Ugyanígy vizsgáljuk a közös telekommunikációs lehetőségeket, ami akár a műtétek internetes szakmai bemutatásáig terjedhet oktatási, gyógyítási céllal. Idetartozik az informatikai felmérés is, mert látni szeretnénk, miként lehet a klinikai rendszerek beszerzését ésszerűsíteni, de megnézzük a klinikai vizsgálatok elosztását is. Év végére meglesznek az adatok, sőt még hamarabb, ha a budapesti intézmények is csatlakoznak. Az eredmények alapján jövőre az ország többi fekvő- és járóbeteg-intézményei is sorra kerülhetnek.
– Kimondta az egyik kulcsszót: járóbeteg-ellátás. A szakrendelők egy része kórháztól függetlenül működik, és több kistérségben vannak újonnan létesültek is. Ezekkel mit lehet kezdeni az átalakuló struktúrában?
– A járóbeteg-szakellátás felé kell terelni azokat a feladatokat, amelyek elvégezhetők ott is. Növeli a hatékonyságot, ha minél több beteg ezen a szinten kap végleges, definitív ellátást. Át kell tekinteni a szakrendelők helyzetét, például fel kell mérni az adósságállományukat. Amikor arról beszéltünk, hogy területileg próbáljuk a hatékonysági tartalékokat feltárni, akkor abba mindig beleértettük a járóbeteg-ellátást is, csak eddig nem volt kapacitásunk bevonni őket a vizsgálatokba. Akár a kórház részeként, akár önállóan működik a szakrendelő, ugyanazt a színvonalat kell hoznia.
– Azért érdekes, amit mond, mert a régi szakrendelők a bejáratottságuk, míg az újak a felszereltségük miatt élveznek előnyt. Hogyan lehet ezt kiegyenlíteni?
– Az újonnan létesült huszonnégy kistérségi szakrendelő lehetőségeit főleg abban látjuk, ha a működésükben integrálódnak a közeli kórházakhoz, és az ottani szakemberek ellátják a rendelők munkáját is. Ahol nem ennyire evidens a kérdés, ott jó szervezés révén tölthetjük meg szakmai tartalommal ezeket az intézményeket. A jövőre életbe lépő betegútszervezéssel világossá válik a betegek számára is, hogy az említett szakrendelők milyen ellátásokat nyújtanak majd. Tény azonban, hogy a magyar betegek még mindig orvosfüggők, ha lehet, a kezelőorvosért hajlandók egyik helyről a másikra utazni. Egy-egy jó orvos odavitelével tehát a kérdés megoldható, de a kapacitáselosztást jól kell „belőnünk”. Az érintett rendelők szakembergárdájának kialakítását TÁMOP-os uniós pályázatokkal kívánjuk támogatni.
– Vajon az orvosok is hajlandók lesznek utazni?
– A mobilitási probléma nem az egészségügy sajátja. Amíg ilyen jelentős gazdasági különbségek vannak az ország egyes területei között, addig jelentősebb mobilitást nehezen lehet elképzelni. Ám azt gondolom, hogy amikor térségi ellátásszervezésben gondolkodunk, tehát amikor egymáshoz közel lévő intézmények a szakmai profiltisztítás során majd átalakulnak, akkor a negyven-ötven kilométeres távolság nem lehet gond egy specialistának. Főleg akkor nem, ha két intézet infrastrukturálisan lepusztult osztályai közül forrásunk és lehetőségünk csak egy-egy osztály fejlesztésére jut a minőségi betegellátás s a betegbiztonság érdekében. A mobilitási gondok már nem akkorák, mint a régen, amikor az ország egyik végéből kellett volna átmenni a másikba. Voltam újonnan felújított szép kórházban, és a kollégák elmondták, több pénz ugyan nincs, de olyan műszerekkel dolgozhatnak és olyan körülmények között, amilyeneket csak a filmekben látnak.
