hirdetés

Miniszteri főtanácsos: fizessen, aki nem jár szűrésre

A szükséges kórházbezárások egyik legfőbb akadálya a hálapénz – mondta a HírTV-ben Kollár Lajos érsebész professzor, Kásler Miklós főtanácsadója.

Nem kell kórházi ágyat „bezárni”, az aktív ágyak többségét a rehabilitációban, a krónikus- és idősellátásban lehet hasznosítani – fejtette ki a HírTV Bayer show című műsorában Kollár Lajos, a Pécsi Tudományegyetem professzora, az Emmi miniszterének főtanácsadója.

Emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány okán mindössze az ágyak hat százalékát kellett kiüríteni áprilisban, hiszen már az első körben felszabadították ezek 20 százalékát, ugyanakkor az aktív ágyak 34 százaléka amúgy is kihasználatlanul állt az intézményekben. Mint mondta, erre azért volt szükség, mert nem tudták, hová fajul a járvány, ám azt is hozzátette, hogy a vonatkozó rendeletben (ami nem a Magyar Közlönyben megjelent rendelet, hanem egy miniszteri levél volt) az is szerepelt, hogy nem lehet olyan betegeket elbocsájtani, akinek az állapota az otthoni ápolást nem teszi lehetővé.

A struktúra átalakításába éppen azért is vág bele most a kormányzat, mert a járvány nyomán detektálták, hogy feleslegesen fekszenek a betegek az aktív ágyakon – folytatta a főtanácsadó, aki felvázolta, hogy a tervek szerint az új rendszerben a családi orvos látja majd el a betegek többségét. Akit muszáj továbbküldeni, olyan szakrendelőbe érkezhet a páciens, ahol rendelkezésre állnak a modern képalkotó eszközök, így senkit nem kell csupán diagnosztikai céllal kórházba küldeni. Fekvőbeteg-szakellátóhoz így csak az kerül majd, akinek mindennapi megfigyelésre, óránkénti ellátásra van szüksége – mondta az egészségügyben több mint 45 éve dolgozó szakember, hozzátéve, a struktúra átalakítását és az ágyrevíziót az orvostudomány fejlődése is indokolja, amihez eddig nem alkalmazkodott a rendszer.

Komolyan kell venni a népegészségügyi intézkedéseket – hangsúlyozta, és említést tett a táplálkozás és a mozgás egyensúlyának fontosságáról, amelyben azonban tekintettel kell lenni az idehaza kialakult szokásokra is, azaz „a magyar ember egyen szalonnát a gyorséttermi ételek helyett”.

El kell rendelni a kötelező szűrővizsgálatokat, aki azokon nem hajlandó részt venni, annak – vagy a munkáltatójának – magasabb társadalombiztosítási járulékot kell fizetnie – említett egyet a minisztérium tervei közül, mert  „aki hamarabb akar meghalni, az ne a társadalom rovására tegye”.

Azokat a pillanatokat éljük, amikor elkezdődhet a kórházak bezárása – fogalmazott válaszában a főtanácsadó, aki mint fogalmazott „abszolút” egyetértett a műsorvezető azon felvetésével, hogy Magyarországon olyan kórházak működnek irgalmatlan pénzeket felemésztve, amelyek nem nyújtanak megfelelő szolgáltatást. A kiskórházakra nincs szükség, ehelyett a betegeket például az egyetemi klinikákon kell ellátni. Mindezt – a kisebb intézmények bezárása ellen az elmúlt évtizedekben tiltakozó – polgármestereknek úgy kell kommunikálnia a lakosság felé, hogy jobb ellátásban fognak részesülni. Modern, jó egészségügyet kell csinálni – szögezte le Kollár Lajos.

A kisebb kórházak eddigi fenntartásának egyik oka a paraszolvencia, amit egyszer és mindenkorra ki kell vezetni a rendszerből – folytatta a főtanácsadó, hozzátéve, bár a hálapénz szovjet mintára alakult ki, a lakosság és az orvosok egyaránt ragaszkodnak hozzá. Szerinte megfelelő béreket kell adni az egészségügyben, majd a törvény erejével kivezetni a paraszolvenciát, figyelembe véve ugyanakkor azt is, hogy a  magyar ember ki akarja fejezni a háláját az orvosának.

Sporadikus fellángolásokat látunk a környező országokban – válaszolta a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kérdésre Kollár Lajos, aki arra számít, hogy a fertőzöttek száma tovább fog csökkenni idehaza, annak ellenére, hogy beindultak a nyári utazások. Bár szárazon kell tartani a puskaport, de az első csatán túl vagyunk fogalmazott a főtanácsadó, aki úgy vélte, Kásler Miklós és az egészségügyért felelős államtitkárság időben észlelte, hogy nagy a baj a világban, és időben meghozta azokat az intézkedéseket, amelyeket az operatív törzs meg is fogadott, és hetekkel korábban vezetett be, mint tették azt más országokban.

(forrás: MedicalOnline)

Könyveink

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...