2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Így látja Kásler tanácsadója

Nem egyik napról a másikra "kényszerítették a kórházakat" betegek elbocsátására, jelentette ki Kollár Lajos miniszteri tanácsadó az M1-en.

Hosszú távú terv része a kórházi ágykapacitások felszabadítása – mondta Kollár Lajos a Pécsi Tudományegyetem érsebész professzora, miniszteri tanácsadó az M1 aktuális csatornán kedd este.

Kiemelte: az erről szóló döntést nem most hozta meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), hosszú hetek óta készülnek a koronavírus-járvány terjedésére. Nem egyik napról a másikra "kényszerítették a kórházakat" betegek elbocsátására – jelentette ki, hozzátéve: Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter utasítása egyértelmű: olyan beteget nem küldhetnek el, aki emiatt életveszélyes állapotba kerülne, vagy tartósan romlana az egészségi állapota.

Megjegyezte, sok országban hirtelen tört ki a járvány, nem volt erre felkészülve az egészségügy. Emiatt kaotikus helyzet alakult ki, sok beteg ellátatlan maradt. Közölte azt is, hogy más országok is – mint például Dánia, Németország, Svájc, és Ausztria - "átstrukturálták" a rehabilitációs ágyakat.

Azt is elmondta, hogy az Emmiben elkészült egy modell, amely szimulálja, mi várható a járvány folyamán. Ennek alapján eddig szinte napra prognosztizálni tudták a megbetegedések számát. A görbét egy kicsit "kizökkentette" a fővárosi Pesti úti idősotthonban történt tömeges megbetegedés – tette hozzá.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés