Egészségpolitika
Minden harmadik orvostanhallgató külföldi munkára készül
Interjú
2009. november 06. 13:29
Az MTV-ben az Este vendége Medgyaszai Melinda, egészségpolitikai szakállamtitkár és Meixner Katalin, az Aneszteziológusok és Intenzív Terápiás Szakápolók Egyesületének elnöke volt, a műsorvezető Nika György.
Mv.: – Az Este vendége Medgyaszai Melinda, egészségpolitikai szakállamtitkár, és Meixner Katalin, az Aneszteziológusok és Intenzív Terápiás Szakápolók Egyesületének elnöke. Hölgyeim jó estét kívánok! Első látásra itt minden a pénzről szól. Tehát külföldön többet lehet keresni és, ha külföldön van munka, miért ne mennék el dolgozni, az Európai Unióban munkaerő szabad áramlása van, tehát itt nincs mit kifogásolni. Első látásra.
Medgyaszai Melinda, egészségpolitikai szakállamtitkár : – Azt kell mondjam, hogy igaza van, tehát tulajdonképpen ha csak a pénzt nézzük, azt gondolom soha az életben nem fogunk tudni versenyezni a jövőben sem a Nagy-Britannia és a skandináv országok által kínált bérekkel. De én hadd emlékeztessem önöket arra, amit a kolléga mondott, hogy nemcsak arról szól a történet, hogy a pénz, az is nagyon fontos és valóban kellene emelni a béreken, hanem a munkakörülményeket is kellene javítani. A munkakörülményeknek a javulásával jobb lehetőségeik vannak a kollégának, hogy betegeken tudjanak segíteni és a lelkiismereti okokat kiemelném, nem a hivatástudatra gondolt itt a kolléga, arra is bizonyára, de arra is, hogy a betegek érdekében hadd dolgozzon és a betegek érdeke pedig az, hogy minél több, minél kipihentebb, és minél elégedettebb egészségügyi dolgozó végezze a munkát. És szeretnék annyit megemlíteni, hogy bár a film csak az orvosokról szólt, de a gond az ápolók körében, ha lehet mondani, még nagyobb.
Mv.: – Meixner Katalin azért van itt, mert valóban az ő fizetésük, az ő munkakörülményeik, ráadásul azt kell mondanom, hogy az orvosokkal szimbiózisban dolgoznak, tehát akár az orvosokat is képviselheti.
Meixner Katalin, elnök, Aneszteziológusok Egyesülete: – Abszolút egyetértek és köszönöm szépen a meghívást, pontosan ezekért a dolgokért, amiket szeretnék elmondani, hogy bizony-bizony igen nagy a probléma. Én elsősorban az aneszteziológus és intenzív szakápolókról vagyok hivatott beszélni, tehát a műtő és az intenzív osztályon való tevékenységekben.
Mv.: – Tehát önök a legprofibbak, fogalmazhatunk így ugye?
M.K.: – Remélem, hogy ezt így is gondolják.
Mv.: – És a legnagyobb hiány önökből van és a legnagyobb kereslet külföldön is önök iránt van.
M.K.: – Így van, pontosan azért, mert olyan gépek, olyan eszközök ismeretét kell tudjuk és használjuk, ami más szakmai területen nincsen.
Mv.: – Ön miért nem megy külföldre?
M.K.: – Ennek több oka van, először az, az oka igazán, hogy én még akkor tanultam az aneszteziológiát, amikor ez állami támogatással történt. Most sajnos a képzésünk már nem minden esetben állami támogatás, és ez az egyik olyan probléma, amit elfecsérelt dolognak hiszek és gondolok, hiszen most a jól képzett aneszteziológus és intenzív szakápolók vagy önerőből, vagy a munkahely támogatásával elvégzik az iskolát és ezek után kimennek külföldre, sajnos nem a szakképesítésüknek megfelelően, mert főleg az Egyesült Királyságba, vagy..
Mv.: – ..egy-két szinttel lejjebb? Azt mondja?
M.K.: – Akár több szinttel lejjebb is.
Mv.: – De több pénzért.
M.K.: – Idősotthonok ápolásában, otthoni ápolásában elfecsérlik a szakmai tudásukat az ismeretüket, holott a magyar aneszteziológiában és intenzív terápiában a betegek érdekeit tudnák előtérbe hozni az ápolásukkal.
Mv.: – De nem tudnak megélni belőle, ezt a szakállamtitkár asszony is elismerte, vagy legalábbis inplicite benne volt abban, amit mondott, itt a kérdés az, hogyha befektetek valamibe, akkor annak a profitját miért más arassa le, ugye? És azért vannak olyan országok a világban, ahol mondjuk az egészségügyi képzésre kevesebbet fordítanak, vagy megveszik külföldről az orvosokat, a szakápolókat.
M.M.: – Szeretném jelezni önnek, hogy Norvégiában nincsen orvosi egyetem egyáltalán. Teljesen importra hagyatkozik. Való igaz..
Mv.: – ..lehet, hogy olcsóbb.
M.M.: – A probléma egy kicsit úgy érzem, hogy nemcsak magyar. Ezt abban látom bizonyítottnak, hogy úgy a WHO, mint az Európai Unió nagyon komolyan foglalkozik a munkaerővándorlással, és azon gondolkozik az Európai Unió uniós szinten is, hogy talán azok az országok, akik profitálnak más országoknak az államilag támogatott képzéseiből, akkor talán lennének kedvesek hozzájárulni azokban az országokban történő képzésekhez. Erre vannak egyébként jó példák. Tehát pl. Spanyolországban többletben képeztek nővéreket, és ezt a többletet az angolok kétoldalú megállapodás alapján gyakorlatilag kifizették és alkalmazták az ottani nővéreket.
Mv.: – De ez lehet a megoldás?
M.K.: – Én a megoldást egy picit másban látom. Elsősorban, igen, valóban anyagi vonzata van és anyagi motiváció vezérli a szakápolókat, hogy elhagyják az országot és ne a magyar betegeket gyógyítsák, hanem a külföldi betegekkel foglalkozzanak, ez az első, ami egy nagyon sarkalatos probléma.
Mv.: – Ezt ugye adminisztratíve megtiltani nem lehet. Nem lehet megtiltani.
M.K.: – Nem is lehet ezt megtiltani, nem.
Mv.: – Jó, tehát olyan, hogy aláíratok valakivel valamit, hogy mit tudom én a egyetem, vagy a főiskola után 9 évig Magyarországon kell még dolgoznia, ez ugye légből kapott?
M.K.: – Nézze Magyarországon az aneszteziológus és intenzív szakápolóknak két lehetőségük van az adott helyzetben. Az egyik lehetőség az, hogy elmegy külföldre. És a magyar fizetésének a többszörösét megkeresi egy hónap alatt, ez az egyik lehetőség. A másik lehetősége pedig az, hogy..
Mv.: – ..hogy nem alszik.
M.K.: – Hogy dolgozik egy intenzív osztályon, három-négy-ötöd állásban, nem tud regenerálódni, nem tud továbbképződni, nem tud semmit sem csinálni és egyszer csak kiég. Tehát ez nem lehetőség, hanem ez a tény. A másik lehetőség pedig, hogy elmegy az egészségügyi főiskolára, elvégez egy szakot és utána ott hagyja az intenzív osztályt, vagy az aneszteziológiát és utána..
Mv.: – ..és úgy megy el külföldre?
M.K.: – Akár úgy megy el külföldre, vagy pedig bevállalja, hogy 30–40 ezer Ft-tal fog többet keresni, hiszen a közalkalmazotti bértábla felsőbb fokára jut. Tehát ezek a lehetőségek.
Mv.: – Két mondatban, mi lehet a megoldás, mert nincs több időnk beszélgetni, de a megoldás?
M.M.: – Igen, a 9 évre hadd térjek vissza, ott tulajdonképpen a rezidensi jogszabályra utaltak a kollégák, ami arról szól, ha valaki a magyar állam által támogatott módon szakorvosi képesítést szerez, ami egy uniós szinten egy tízszeres fizetést biztosít a kezdő orvoshoz képest, akkor ezt, amennyiben nem magyar közfinanszírozott intézményben tölti le, akkor ezt majd szépen visszafizeti. Az emelt fizetésből ez nem fog problémát jelenteni.
Mv.: – Jó, de a megoldás valószínűleg az lenne nem, hogy anyagilag megbecsülni..
M.M.: – ..sokféle megoldás van.
Mv.: – erkölcsileg megbecsülni.
M.M.: – Első pont, erkölcsileg megbecsülni, annyi üzenet a mai nap..
Mv.: – ..az erkölcsi az első?
M.M.: – .. ne haragudjon, én azt gondolom, nagyon alulbecsüli ez a társadalom az ápolókat, az orvosokat is, de az ápolókat..
Mv.: – Én nem tudom, hát lehet, hogy a társadalom pontosabban nem tudom..
M.M.: – ..kellene jobban megbecsülni.
Mv.: – ..azt gondolom, a betegek nem becsülik alul szerintem, és a beteg lenne az első, aki annyi pénzt adna fizetésben az ápolóknak, meg az orvosoknak..
M.K.: – ..a betegnek van szüksége erre a helyzetre..
Mv.: – ..amennyit lehet.
M.K.: – És ezt csak a szakápolók tudják megadni. Ehhez erkölcsi megbecsülés kell, ugyanis még mindig az van a köztudatban, hogy hivatásból dolgozunk. Igen, valóban hivatásból dolgozunk, de sajnos a pénz is hozzá kell. Tehát az erkölcsi megbecsülés kell és nem utolsósorban az a fajta anyagi megbecsülés, mint az E-kategória megváltoztatása, illetve az E-kategóriának a felosztása vagy valamilyen szinten egy magasabb fokra tenni az aneszteziológus és intenzív szakápolókat.
Mv.: – Én azt gondolom, hogy mindenki nevében beszéltek, aki az egészségügyben dolgozik, beszélhetnénk más szakmákról is, legközelebb. Köszönöm szépen, hogy itt voltak.
