Miért most keményít be a kormány az egészségügyben?

Miközben 2019-ben a gazdaság növekedése minden várakozást felülmúlt és a kormány a költségvetés méretes mozgásterét látva az év végén látványosan szórta a pénzt, addig a kórházakra és a szektor beszállítóira rájár a rúd. Úgy tűnik, elfogyott a kormány türelme, megelégelte a minden évben újratermelődő kórházi adósságot és magyarázatot, de még inkább bűnbakokat keres. De miért épp most keményített be a kormány, mi lehet a valódi szándéka és ezek fényében mi vár az ellátó intézményekre és végső soron betegekre?

Több beszélgetőpartnerünk is felvetette, hogy a legutóbbi nyilatkozatok fényében kereskedelmi, és/vagy politikai célok lehetnek a háttérben, írja a lap.

1. A legmegengedőbb értelmezés, hogy a kormánynál most telt be a pohár: hosszú évek után megelégelte a kórházi adósságok rendszeres újratermelődését és felhagy a korábbi évek gyakorlatával, amikor is az év vége előtt konszolidálta az intézmények adósságát. Más kérdés, hogy ebben az esetben a rendszerhibát (alulfinanszírozottság) tudja-e időben (még idén) kezelni a kormány.
2. Más szektorokhoz hasonlóan előkerül a nemzeti érdek, ami azt jelentené, hogy a nagyobb volumennel rendelkező vállalkozások magyar kézbe kerülnének, a multik megmaradnának, de csak alvállalkozóként. Ez a folyamat egyébként már kicsiben, de elkezdődött. Megjelentek ugyanis a tenderekre szakosodott integrátor cégek, amelyek több termékből kínálnak mixet a kiírt közbeszerzésnek megfelelően. Ezek a cégek maguk bonyolítják le tulajdonképpen előzetesen az eljárásokat, meghívásos alapon. Ebben az esetben a verseny alapvetően sérül, és a közbeiktatott szereplő miatt emelkednek a beszerzés költségei.
3. Politikai szándék is lehet az egész mögött: az elmúlt években sorra születtek a tervek az egészségügy átalakítására (legutóbb 2018-ban hallottunk sokat Kásler Miklós tárcájától a kórházi rendszer reformjáról, az adósságok újratermelődésének megállításáról), azonban ezekből semmi sem lett. Látva ezt a kudarcot a kormánynak fent kell tartania az aktív-kezdeményező szerepét, és ezért előre menekül (új ellenségképet kreál a kórházak és a külföldi multik személyében, akik ellen megindulhat a kommunikációs hadjárat, hogy a betegek figyelmét elterelje). Ez azt is jelentené, hogy a keménykedés valójában csak a látszat, az üzengetésen túl nem mennek. És ezzel a látszatpolitikával függ össze a legutóbbi kormányzati szándék arról, miszerint fel kell újítani minden – 3 évnél régebben felújított – várókat, kórtermeket és szociális tereket a kórházakban, más fejlesztések kárára. Ez azért visszás, mert a kötelező amortizációpótlás és például a kifestés nem összekeverendő a valódi fejlesztésekkel és beruházásokkal (terápiabefogadás, eszköztámogatás), melyek végső soron életeket menthetnek.

Az is elképzelhető, hogy az egésznek nagyobb a füstje, mint a lángja és a kormány politikai érdekei mentén alakítja a kórházak, valamint beszállítók ügyét és most felismerte, hogy a keménykedésből előnyt kovácsolhat. Viszont a kormány szigorú magatartásának súlyos ára lehet: ha a beszállítók nem szállítanak és/vagy a kórházak év közben mínuszba futnak miközben tilos az adósságfelhalmozás, az az intézmények leállásával fenyeget (ha a kormány kikényszeríti a fedezetlen kötelezettségvállalás következményeit). És végső soron a betegeken (4) csattan az ostor: vagy nem kapják meg az ellátást megfelelő időben az orvosi eszköz hiánya miatt (kiderülni viszont már nem fog, hogy miért nincs eszköz az ellátásra), vagy egyáltalán nem jutnak hozzá az ellátáshoz, vagy más intézményben jutnak hozzá, ha az adott kórház szélsőséges esetben nem fogadna beteget.

A teljes írás a Portfolión