hirdetés

Mi lesz veled, E-Alap?

A Portfolio szerint a jövő évi költségvetési tervezet érdekessége, hogy a kormány készül valamire az egészségbiztosítási alappal.

Megjelent a Költségvetési Tanács (KT) véleménye a kormány 2021-es költségvetési tervezetéről, amelynek parlamentnek történő benyújtása egy hetet csúszik. A KT a dokumentumban megemlíti, hogy a 2021-es költségvetés tervezése szempontjából meghatározó körülmény a koronavírus-járvány elterjedése, melynek következményei alapjaiban megváltoztatták a gazdasági kilátásokat.

A KT kiadásokra vonatkozó megjegyzéséből az olvasható ki, hogy a jövő évi költségvetés továbbra is számol a koronavírus miatt meghozott gazdaságvédelmi intézkedések hatásával. A dokumentum ugyanis úgy szól, hogy "a kiadások tükrözik, hogy 2021-ben is szükség van a gazdaság további élénkítését, a munkahelyek megőrzését és új munkahelyek létrehozását eredményező programokra". "Ehhez a gazdaságvédelmi alap, benne a nemzeti foglalkoztatási alapból létrejövő gazdaságvédelmi foglalkoztatási alap nyújt fedezetet. Az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap a járvány elleni védekezéshez, illetve az egészségügyi ellátórendszer működtetéséhez szükséges forrásokat (az egészségbiztosítási alap beolvasztásával) biztosítja. A tervezet jelentős összegeket irányoz elő a családvédelmi és otthonteremtési intézkedésekre, valamint a nyugdíjasok jövedelmi helyzetének javítására" - írta a tanács.

Később a KT indoklásából derül ki: a járvány elleni védekezés, valamint az egészségügyi ellátórendszer működtetés összehangolt kezelését szolgálja a 2021-es költségvetésben megjelenő új pénzalap: az Egészségbiztosítási és Járvány elleni Védekezési Alap. A 3000 milliárd forintos keret gerincét az E-Alap adja - olvasható a KT anyagában.

Az E-Alap kiadási összege 2905 milliárd forint, ami 8,3%-os növekedés (220 milliárdos többlet) a 2020-as előirányzathoz képest. Ezen belül a kórházaknak jutó gyógyító-megelőző kassza kiadásai 138 milliárd forinttal emelkednek, amelyből a KT szerint folytatódhat az egészségügyi szakdolgozók és védőnők béremelési programja és beruházások, felújítások valósulhatnak meg. 

További többletforrások szolgálják az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságának növelését és a finanszírozási rendszer fenntarthatóságának javítását - írja a KT, ami arra utal, hogy a kormány készül valamire az egészségügy finanszírozásával.

A teljes írás a Portfolio-n

(forrás: Portfolio)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...