hirdetés

Menedzserszemléletet kíván az EBP

Az előkészítés időszaka után új korszak kezdődik Egészséges Budapest Programban, amely menedzserszemléletet kíván, írja a Napi.hu.

Bősz Anett liberális politikus, független országgyűlési képviselő arról érdeklődött Kásler Miklós emberi erőforrások miniszternél, hogy májustól miért nem hosszabbították meg a 2016-tól miniszteri megbízottként az Egészséges Budapest Program (EBP) irányításáért felelős, komoly szakmai tapasztalattal rendelkező Cserháti Péter megbízását, valamint arról, hogy helyette ki felel majd az egészségügy fővárosi rendbetételéért.

Cserháti Péternek azért nem hosszabbította meg a miniszter úr a megbízását, mert az előkészítés időszaka után új korszak kezdődik EBP-ban, amely elsősorban menedzser szemléletet kíván – válaszolta a Napi.hu szerint Kásler Miklós nevében az Emmi államtitkára, Rétvári Bence.

"Azért esett a miniszter úr választása Tóvizi Attilára, mert 4 centrumkórházban, a 24 fővárosi és Pest megyei társkórházban, valamint a 32 önálló szakrendelőben tervezett fejlesztések megvalósítása komplex gondolkodást, mérnöki, illetve közgazdasági-pénzügyi tapasztalatot igényel. Tóvizi Attila több mint 15 éve foglalkozik vállalatmenedzsmenttel. Két cégnél volt kereskedelmi, illetve stratégiai vezető pozícióban, majd saját vállalkozásán keresztül nyújtott tervezési, kivitelezési szolgáltatásokat partnereinek. A magas rendelkezésre állási igényű üzemeltetésben szerzett tapasztalata és a mérnöki végzettsége mellett a versenypiaci szemlélet azok a tényezők, amelyek különösen alkalmassá teszik őt az új feladatainak ellátására" – olvasható az államtitkár válaszában.

Egyes ellenzéki médiumok feltételezéseivel ellentétben miniszter úr családtagjai sem közeli baráti, sem üzlettársi kapcsolatban nem álltak soha Tóvizi Attilával – hangsúlyozta Rétvári Bence.

Cserháti Péter leváltásáról, és Tóvizi Attila kinevezéséről a MedicalOnline számolt be elsőként.

(forrás: Napi.hu)

Könyveink

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...