hirdetés

Egészségpolitika

Megmarad a Sportkórház

A Sportkórház a helyén marad, a félbemaradt felújítás befejezésére és egy magyarországi akkreditált doppinglaborra nincs pénz az állami költségvetésben, az új főigazgató személyét július 15-éig nevezik meg – jelentette ki az egészségügyi miniszter a sportbizottság előtt.

A Országos Sportegészségügyi Intézet jelenlegi állapotában már nem szolgálja a magyar sportot, a helyzet tarthatatlan, ezért azonnali beavatkozásra van szükség – így foglalt állást még májusban az Országgyűlés sport és turisztikai bizottsága. A testület akkor úgy döntött, hogy meghallgatja az ügyben Székely Tamás egészségügyi minisztert.

A Sportkórház az elmúlt időszakban súlyos gondokkal küzdött. Az infrastruktúra lepusztult, a harminc százalékos leépítésnél sok kiváló szakember távozott. Gondok voltak az ügyeletek ellátásával is. Nemrégiben például az öttusa Világkupán szereplő Kasza Róbert megsérült, de mivel nem volt ügyeletes és egy orvosi berendezés elromlott, a szükséges vizsgálatot egy magánklinikán kellett elvégezni.

A Sportkórház a helyén marad, mondta a keddi meghallgatáson Székely Tamás. Korábban ugyanis – Molnár Lajos minisztersége idején – volt olyan koncepció, hogy a kórházat zárják be, az ott dolgozó szakmai teameket pedig költöztessék más egészségügyi intézményekbe.

Nincs pénz azonban az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) félbemaradt rekonstrukciójának befejezéséhez, mondta a miniszter. Ehhez legalább 2 milliárd forint kellene, ahhoz pedig, hogy mindez az eredeti tervek szerint valósuljon meg, 8–10 milliárd. A minisztérium költségvetésében erre jelenleg nincs forrás, ráadásul a felújítás második ütemét még engedélyeztetni is kellene az illetékes hatóságokkal.

A rekonstrukció befejezésére így csak akkor van esély, ha sikerül magántőket bevonni a fejlesztésbe. Székely Tamás szerint jelenleg nincs pénz az egészségügyi tárcánál egy magyarországi akkreditált doppinglaborra sem.

A tárcavezető ugyanakkor célszerűnek látja, hogy a Sportkórházban egy minimum 10 aktív ágyból álló belgyógyászati részleget hozzanak létre. Ezt úgy tartja megvalósíthatónak, hogy a jelenlegi 30 sportsebészeti és 15 ortopédiai sebészeti aktív ágy egy részét belgyógyászativá alakítják át.

A miniszter szerint szükség van a sportorvosi hálózat megújítására, mert a sportorvosi vizsgálatok jelenleg formálisak, s nem biztos, hogy azokon megalapozott szakvéleményeket állítanak ki. Székely Tamás úgy látja, ki kell dolgozni egy sportorvosi akkreditált protokollt, mert ha a vizsgálatokat aszerint végzik el, akkor elkerülhető lesz egy-két olyan haláleset, amilyen a közelmúltban történt.

A válogatott keretorvosok státusánál a miniszter azt a megoldást tartaná megfelelőnek, ha a keretorvosok szerződésben lennének az adott sportági szakszövetséggel, s emellett részmunkaidőben dolgoznának valamelyik kórházban.

Az ülésen szóba került az OSEI volt első számú vezetőjének, Berkes Istvánnak a felmentése is. Székely Tamás szerint a korábbi főigazgató elleni feljelentésben megfogalmazott több mint tíz „vádpontnak” a fele beigazolódott, a másik fele nem. Végül három pont miatt döntött Berkes leváltása mellett.

Egyrészt a vizsgálatok során kiderült, hogy a főigazgató által vállalt műtétek egy részét nem ő végezte el; az operációk leírását nem az készítette el, akinek kellett volna; 33 esetben pedig semmiféle dokumentumot nem találtak a Sportkórházban arról, hogy a betegen milyen beavatkozást végeztek el. Berkes elmozdításához hozzájárult az is, hogy hiányosságok voltak a készpénzkezelés dokumentációjában, valamint, hogy a miniszter utasítása ellenére nem végezték el az intézmény működési szabályzatainak felülvizsgálatát és szükséges módosításokat.

Az OSEI-t jelenleg megbízott főigazgató irányítja, a pályázatot már kiírták a posztra, az új főigazgató megnevezését július 15-éig ígérte Székely Tamás.

Forrás: Sportorvos

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...