hirdetés
2025. november. 12., szerda - Jónás, Renátó.
hirdetés

Megjelent a Lendület Program 2022. évi pályázati felhívása

A Magyar Tudományos Akadémia kiválósági programjának idei kiírásában a korábbi évekhez képest több lényeges változás van.

A 2009-ben indult program célja a hazai fiatal kutatóbázis erősítése kiemelkedő fiatal tehetségek és kimagasló teljesítményű kutatók külföldről való hazahívásával, illetve itthon tartásával. Az új pályázati felhívásban a korábbihoz képest változnak a meghirdetett kategóriák, nő az elnyerhető támogatás összege, és módosulnak a pályázatok bírálati szempontjai.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Lendület Program keretében pályázati felhívást tesz közzé 2022-ben induló kutatócsoportok létrehozására.

A Lendület Program a kiválóság és a mobilitás együttes támogatására irányul, ennek megfelelően célja, hogy a befogadó kutatóhelyeken új téma kutatására alakuló kutatócsoportok számára biztosítson forrást.

A Lendület Program azoknak a kutatóknak nyújt továbblépési lehetőséget, akik korábban már sikeresen pályáztak rangos hazai és/vagy nemzetközi posztdoktori vagy kutatási támogatásokra.

Pályázni az alábbi két kategóriában lehet.

Lendület I (Induló) támogatásra azok a kiemelkedő és folyamatosan növekvő teljesítményt mutató, tehetséges, 40 évnél fiatalabb kutatók pályázhatnak, akik PhD-fokozatukat 2012. január 1. után és 2018. december 31. előtt szerezték meg, és korábban rangos hazai és/vagy nemzetközi posztdoktori vagy kutatási pályázatokon egyénileg vagy kutatócsoport-vezetőként támogatást nyertek.

A Lendület I támogatás csak egyszer nyerhető el.

Lendület H (Haladó) támogatásra azok a nemzetközileg is elismert, tartósan kiemelkedő és növekvő teljesítményű vezető kutatók pályázhatnak, akiknek van kutatócsoport-vezetői tapasztalatuk, vagyis a közelmúltban saját kutatási téma kidolgozására Lendület- (I, II), Élvonal- vagy egyéb, a Lendület-támogatással összemérhető nemzetközi pályázatokon támogatást nyertek.

A Lendület Programban részt vevő kutatóknak vállalniuk kell, hogy a támogatás ideje alatt pályáznak az Európai Kutatási Tanács (ERC) valamelyik kiválósági felhívására. Mindkét kategória nyerteseinek vállalniuk kell továbbá, hogy a Lendület-projektjük ideje alatt életvitelszerűen Magyarországon tartózkodnak. A pályázatot benyújtó kutatóknak kötelezően MTMT-azonosítóval kell rendelkezniük naprakész adatokkal.

A megpályázható Lendület-támogatás maximális összege a Lendület I kategóriában átlagosan évi 40 millió forint, a Lendület H kategóriában átlagosan évi 50 millió forint. Ezenfelül nagy eszköz-/műszerigény esetén az első kutatási évre Lendület I esetében egyszeri, legfeljebb 50 millió forint, Lendület H esetében egyszeri, legfeljebb 100 millió forint tervezhető.

A Lendület-pályázat bírálati szempontjai három fő területre összpontosítanak: a kutatási projekt átfogó értékelésére, a pályázó kutatócsoport-vezető tudományos teljesítményének értékelésére és a pályázat általános értékelésére.

A pályázat részletei a Lendület Program 2022. évi pályázati felhívása alatt olvashatók.

(forrás: MTA)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...