hirdetés
2024. május. 11., szombat - Ferenc.

Még mindig nincs fűtés a János kórház pszichiátriáján

A Szent János kórház az RTL megkeresésére azt írta: a pszichiátria kivételével a többi osztályon már megjavították a fűtést.

Továbbra sem fogadnak új betegeket a fővárosi Szent János kórház pszichiátriáján, mert nem tudják befűteni a teljes osztályt. Ezt a kórház is megerősítette Híradónknak. Még október közepén derült ki, hogy a kórház 4 osztályán is fűtési gondok vannak, a belgyógyászaton például voltak orvosok, akik kabátban dolgoztak. A hibát mostanra a pszichiátria kivételével kijavították, számolt be az RTL Híradó.

Kérdés, hogy más intézmények át tudják-e vállalni a János kórház betegeit.

A Nyírőnek is egészen nagy számú pszichiátriája van és a Honvéd kórháznak is. 60 vagy 80 ágyas talán a János kórház, nagyjából ugyanannyi beteg, kérdés, hogy van-e ennyi üres ágy, illetve majdnem biztos, hogy nincs, tehát betegeket kell elbocsájtani – mondta Funk Sándor pszichiáter.

A Szent János kórház a csatorna megkeresésére azt írta: a pszichiátria kivételével a többi osztályon már megjavították a fűtést. Ott addig nem fogadnak új betegeket, amíg ki nem javítják a problémát. Az ellátást addig más kórházak vették át. A pszichiátrián lévők egy részét – akik állapota azt engedte – hazaküldték, és csak azokban a kórtermekben maradtak betegek, ahol „a fűtés javítása, a radiátorok cseréje már megtörtént”.

(forrás: RTL.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Korszerű orvosi diagnosztika és terápia

    A CURRENT Medical Diagnosis & Treatment 2015-ös kiadása több mint 1000 betegség és működési rendellenesség hiteles, tényeken...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...