hirdetés

Még fél évig kereshetik a megoldást

Az egészségügyi szolgáltatók haladékot kaptak, hogy megoldják az ügyelő rezidensek szakmai felügyeletét – adta hírül az MTI.

Az erről szóló miniszteri rendelet az idei első Magyar Közlönyben jelent meg. A szabályok egy része a kihirdetését követő naptól, vagyis mától hatályos. Az a két szakasz azonban, amely az ügyeleti ellátásban részt vevő szakorvosjelöltek felügyeletének típusait és módját tartalmazza, valamint az, amely az egészségügyi szolgáltatók ügyeleti-készenléti szabályzatáról rendelkezik, csak július elsején lép hatályba.

A szakorvosjelöltek felügyelet mellett végzett ügyeleti tevékenységével összefüggő módosítás kimondja, hogy az egészségügyi szolgáltató szabályzatban rögzíti az ügyeleti, valamint a készenléti szolgálat rendjét, az egyes osztályokra, részlegekre vonatkozó ügyeleti-készenléti szervezési feladatokat, a szolgálatot ellátók létszámát, szakmai összetételét, ügyviteli feladatait, az átadás-átvétel módját, az ügyeleti naplóra vonatkozó rendelkezéseket, valamint az ügyeleti ellátásban részt vevő szakorvosjelöltek felügyeletének típusát, módját.

Az ügyeleti ellátás keretében a szakorvosjelölt felügyeletének három típusát határozták meg. Az egyik a személyes jelenlét mellett végzett felügyelet; ilyenkor a rezidens csak a megfelelő szakvizsgával rendelkező szakorvos jelenlétében végezhet ügyeleti tevékenységet. A telefonos elérhetőség melletti felügyelet esetén a felügyeleti tevékenység a megfelelő szakvizsgával rendelkező szakorvos folyamatos telefonos rendelkezésre állásával, telefonos konzultációval is megoldható. A harmadik típus az úgynevezett behívásos rendszer keretében megvalósított felügyelet; ebben az esetben a megfelelő szakvizsgával rendelkező orvos folyamatos rendelkezésre állása a telefonos konzultáción túl azt is jelenti, hogy szükség esetén 4 órán belül személyesen is meg tud jelenni.

Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa 2011-ben amiatt indított hivatalból vizsgálatot, hogy a budapesti Szent János kórházban 2010 szilveszterén egy kezdő rezidenst egyedül hagytak az idegsebészet ügyeletén. A vizsgálat lezárultával az ombudsman azt kérte az egészségügyi államtitkárságtól, hogy határozza meg a rezidensek szakmai felügyeletének pontos tartalmát.

Tavaly májusban Varga Dóra, a Magyar Rezidens Szövetség akkori alelnöke egy friss felmérés alapján az MTI-nek elmondta: az altatóorvos-jelöltek tíz százaléka ügyel úgy Magyarországon, hogy nincs elérhető intenzíves szakorvos a kórházban, ezért a rezidensek gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy életveszélyes állapotban lévő beteget egyedül kell ellátniuk. Azt is elmondta, hogy a kérdőívet kitöltő szakorvosjelöltek 60 százaléka került már úgy kritikus helyzetbe beteggel, hogy nem találta a szakorvost, vagy a segítség nem ért oda időben, így a rezidensnek önállóan kellett cselekednie.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A maffia pszichéje - Klinikai esetleírások és az igazságüggyel együttműködők történetei

    A Cosa Nostra a fundamentalizmus világához tartozik: legyen az...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...