hirdetés

Lovasterápiás verseny Fóton

Szeptember 22-24. között, immáron tizenharmadik alkalommal rendezik meg a nemzetközi és hazai Díjlovas és Lovasterápiás Versenyt.

Az előző évekhez hasonlóan idén is nemzetközi keretek között zajlik a Díjlovas Verseny, melyre várhatóan 100-120 lóval neveznek hazai és külföldi lovasok. A háromnapos Díjlovas Verseny résztvevői nehéz, közép és könnyű osztályú díjlovas kategóriában mérhetik össze a tudásukat.

A Magyar Lovasterápia Szövetség (MLTSZ) a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával rendezett Lovasterápiás Verseny idén is háromnapos lesz. A hiperaktív, tanulásban, illetve értelmileg akadályozott gyerekek hagyományainkhoz híven önálló lovaglás keretében ügyességi pályán lovagolnak, illetve díjlovas programot mutatnak be lépésben és ügetésben. A Jámbor Vilmos Emlékversenyen csapatok versenyeznek egymással vezetett lovon, a gyerekeknek játékos feladatokat kell lóháton megoldaniuk.

A gyógypedagógiai lovastorna versenyszámra hiperaktív, tanulásban, illetve értelmileg akadályozott gyermekek nevezhetnek három életkori kategóriában. A Mádl Ferenc Emlékversenyen a versenyzők bármilyen mesét, történetet előadhatnak, melyben a lovason kívül a ló is fontos szerepet kap. A látássérült gyermekek számára külön versenyszámokat hirdetünk meg: ügyességi feladatokat vezetett lovon és gyógypedagógiai lovastornát kezdő és haladó lovasok számára.

Az idei versenyen is megrendezzük az egészséges és sérült lovasok közös, játékos versenyszámát, mely a korábbi években is nagy érdeklődésre tartott számot. A versenyszám megrendezésével az a célunk, hogy az egészséges és sérült lovasok közösen versenyezzenek, szerepeljenek, jobban megismerjék egymást, ezáltal is hangsúlyozva az integráció fontosságát.

A háromnapos esemény további célja a lovasterápia és a lovassport minden ágának népszerűsítése, versenyzési lehetőség megteremtése sérült gyermekek és fiatalok számára, valamint a lovasterápia, mint kiegészítő terápiás eljárás népszerűsítése, és a benne rejlő fejlesztési lehetőségek bemutatása.

A rendezvény fő támogatója az OTP Bank Nyrt., kiemelt támogatók az ELMŰ Nyrt., az EMMI, a Magyar Nemzeti Bank, a Mercedes-Benz Hungária Kft. és a Hewlett Packard Enterprise.

Helyszín: NGYSZ Lovasterápiás és Oktató Központja, 2151 Fót, Vörösmarty tér 2.

A verseny időpontja: 2017. szeptember 22-24. (péntek-vasárnap)

Az MLTSZ munkájáról bővebb információ a www.lovasterapia.hu oldalon található.

(forrás: Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány, Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...