Lehet jobb az egészségügy?
A Piac és Profitnak adott interjút Leitner György, aki az elmúlt közel huszonöt évben egészségipari vállalatoknál dolgozott vezetőként.
Van helye a magánfinanszírozásnak az egészségügyben?
Nagyon is. A teljes hazai egészségügyi kiadások hatvanöt százaléka köz-, harmincöt százaléka magánfinanszírozás már ebben a pillanatban is. Európában nálunk az egyik legmagasabb a saját költések aránya, az OECD országokkal összehasonlítva pedig jól látszik, hogy a háztartási kiadásokban Magyarországon szerepel legnagyobb arányban az egészségügy. A magánköltés tehát most is nagyon magas, kérdés, hogy jó formában történik-e. Ma akkor fizetek, ha baj van. Akkor lakásrendelőbe megyek, vagy hálapénzt adok. A lakásrendelők ugyanakkor nem a hosszú távú megoldást jelentik, sem minőségbiztosítási, sem adózási szempontból. A költésekkel kapcsolatban jobb lenne, ha ez előre tervezett módon, öngondoskodási alapon, rendszeres havi kiadást jelentene. A magánbiztosítói piac azonban embrionális állapotban van Magyarországon.
A biztosítók pedig azt mondják, a magán-egészségügyi szolgáltatási portfólió még nagyon szűk, és erre nehéz biztosítási terméket kreálni.
Ez is igaz. A magánszolgáltatók nagyon széttöredezetten vannak jelen. Épp csak elindult az a fejlődés, amelynek a során a lakásrendelők komplex szolgáltatásokat kínáló ellátó centrumokká fejlődnek. Következő lépés lesz a hálózatosodás, amikor több nagyobb magánszolgáltató országos szinten szolgáltat ugyanolyan minőségben, és üzleti modellben. Ekkor már az egészségbiztosítónak sem háromezer-ötszáz szolgáltatóval kell megegyezni, hanem tízzel, és az lefedi az országot. Ebbe az irányba haladunk, de hogy mikor érünk el ide, nem tudom. Ehhez adókedvezményekre is szükség van.
Ma a körülbelül tízmilliárd forintos egészségbiztosítási piac hetvenöt százaléka a munkáltatók által kötött adómentes biztosítás, és csak töredéke, amelyet magánszemélyek kötnek. Ha lennének egyéni adókedvezmények is, nagyot lendítene a szektoron.
Az attitűd változna: sok kis pénzt lehetne becsatornázni, és számtalan igény jelenne meg, amelyre a biztosítók is tudnának reagálni olyan általános egészségbiztosítási termékkel, amely nem egy-egy nagy betegségcsoportra, másodlagos orvosi véleményre vagy külföldi gyógykezelésre vonatkozik, hanem a mindennapi ellátásra. A közellátásnak és a magángyógykezelésnek is megvan a szerepe az ellátásban. Egy egészséges rendszerben ezek egymásra épülve működnek.
