hirdetés

Különleges egészségügyi szereplő támadja a legnagyobb magyar magánkórházakat

Mostanra a Semmelweis Egyetemen is megteremtődött a színvonalas fizetős ellátás feltételrendszere, szervezési, pénzügyi háttere, nyilatkozta a Portfolio-nak Kovács Róbert, a Semmelweis Egészségügyi Kft. ügyvezető igazgatója.

Az árbevétel alapján felállított éves rangsorban a magánszolgáltatók között már a 15. lenne az egyetem által tulajdonolt privát ellátó. A többéves biztosító múlttal rendelkező cégvezetővel beszéltek arról is, hogy a gyakorlatban hogyan működik egymás mellett párhuzamosan az egyetem különböző klinikai épületeiben a közfinanszírozott és a privát betegellátás, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szigorú felügyelete és engedélyei mellett, valamint az egyetemi infrastruktúra bérlése közepette, amiért a kft. százmilliós nagyságrendű bérleti díjat fizet. Kovács Róbert felhívta a figyelmet egy új trendre is: kiemelt szolgáltatóként szerződtek le a magyar piacon aktív nagy magánbiztosítóval, az így biztosított betegek ennek következtében már komplexebb ellátáshoz is juthatnak a privát szektorban. Ez egy újfajta versenyelőny a Semmelweis Egészségügyi Kft. oldalán.

Bár a tulajdonos más, mint a többi privát egészségügyi szolgáltató esetében, azt mondhatjuk, hogy ugyanazon a piacon versenyeznek, ugyanazokért a fizetős betegekért és egyazon orvosi, szakdolgozói kapacitásért. Ennek fényében hol helyezné el a céget a magánszolgáltatók piacán?

Ismerem azokat a listákat, amelyeket általában az árbevétel alapján szoktak összerakni. Ezek vegyes képet mutatnak, mert vannak közöttük hozzánk hasonlóan komplex profilú szolgáltatók, meg olyanok is, akik specializáltak, egy szakmában nagyon jók. De való igaz, hogy összességében az árbevétel meghatároz valamit, így a tavalyi számok alapján meggyőződésem, hogy valahol az első 15-ben vagyunk.

A tulajdonosi háttérben (Semmelweis Egyetem) más a társaság, de miben más még a versenytársaihoz képest?

A legkomplexebb szolgáltatási háttérrel rendelkezünk, aminek az az alapja, hogy az Semmelweis Egyetem teljes profilja a hátunk mögött áll. Megegyezően működünk a többi szolgáltatóval abban, hogy ugyanúgy a NNGYK ad konkrét engedélyt bizonyos szolgáltatások elvégzésére, amennyiben a tárgyi és a személyi feltételek a rendelkezésünkre állnak. Látni kell, hogy hatalmas versenyelőny mindaz, ami számunkra az egyetemen elérhető. Viszont a másik oldalon a működésünket nehezíti azon tényező, hogy nekünk nem egy körülhatárolt multifunkciós kubatúránk van, ahova odahívjuk a beteget és a földszinten egy központi recepción fogadjuk, majd felmegy a lifttel az emeletekre, ahol az egyiken a fekvőbeteg-ellátás van, a másikon a járóbeteg-ellátás, és az egész egy viszonylag egyszerű rendszerben tud működni. Ezzel szemben nekünk ezt egyesével, több helyszínen kell megszerveznünk.

Hogyan valósul meg a gyakorlatban, hogy gyakorlatilag egyazon intézmény lát el állami és magán betegeket?

Fontos leszögezni, hogy jogilag két egészségügyi szolgáltatóról beszélünk, azaz a Semmelweis Kft. önálló jogi személy, amely meghatározott szakmákra önálló NNGYK engedéllyel rendelkezik. A Kft. nem végez semmiféle közfinanszírozott tevékenységet, azaz kizárólag magánegészségügyi szolgáltatást nyújtunk, és a jogszabályi környezet maximális betartása mellett a Semmelweis Egyetem által nyújtott közfinanszírozott ellátástól térben és időben elhatárolva tesszük ezt. 2021 márciusától, azaz az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetését követően még markánsabb lett az elvárás az egészségügyi dolgozók által ellátott magán és közfinanszírozott ellátások körében. A mi engedélyeink már korábban is és azóta is konkrétan meghatározták, hogy az egyetem tulajdonában lévő klinikai épületek meghatározott helyiségeiben hány órától hány óráig milyen típusú szolgáltatást nyújthatunk a közfinanszírozott időszakon kívül, amit az NNGYK minden esetben összenéz az egyetem számára kiadott közfinanszírozott ellátásra szóló engedéllyel. Ha például jönnék egy olyan javaslattal, hogy fizetős ellátást szeretnék nyújtani ekkor és ekkor, akkor az NNGYK ezt megvizsgálja, majd azt mondja, hogy ez ekkor és ekkor nem lehetséges, mert abban az idősávban, azon a helyen államilag finanszírozott közellátás történik épp, és ez ugyanott, ugyanakkor kizárja a magánbetegek ellátását, ellenben egy másik időpontban lehet.

A teljes beszélgetést ITT olvashatja

(forrás: Portfolio)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...