Követhetetlen az átjárás állami és magán között
Miközben régóta látható, hogy aki tud, az menekül az állami ellátásból, valójában a magán- és az állami egészségügy sok ponton összeér. A 168 óra összeállítása.
Hiába születtek szigorú intézkedések az állami és a magánegészségügy szétválasztására, a szakértők szerint az ellátási folyamatokban, a betegek mindennapi ide-oda küldözgetésében a két szféra átláthatatlanul összegabalyodik. Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogász még az Egészségbiztosítási Felügyelet elnökeként igyekezett tenni a tisztább viszonyokért. Ő azt mondja: van helye a privát ellátásnak az állami épületben.
– Álságos azzal érvelni: akinek nincs rá pénze, az ne is lássa, hogy előbb és jobb körülmények között kap ellátást a fizető páciens. Ami lényeges, hogy a két rendszert mindenképp élesen el kell különíteni, de az állami rendszernek a korrekt minimumot hoznia kell. Fontos az is, hogy a magánszolgáltató az állami ellátás terhére ne tudjon forrásokat kivonni. Éppen ezért kellene erősíteni az állami garanciát, például a várakozási időkkel kapcsolatban, a felduzzadt várólisták csökkentésére az utóbbi időben több kísérlet is volt.
Persze Kovácsy Zsombor is tudja, más a valóság.
– A gyakorlatban az orvos a magánrendeléséből beviszi az állami intézménybe a pácienst, ha nagy a baj, de ezért a betegnek gyakran ott is fizetnie kell – jobb esetben legalább számlát kap érte.
Pedig Kovácsy Zsombor szerint megengedhetetlen, hogy a tb-alapú betegellátásban az orvos kénye-kedve szerint fizetős szolgáltatásra kényszeríti a betegeket. Ennél sokkal jobb volna a tisztességes, egységes, törvényes vizitdíj. Hozzáteszi: a mai, súlyosan orvoshiányos rendszerben a magánrendelés jó eszköz a kollégák itthon tartásához, viszont csak letisztult rendszerben lenne szabad működnie.
És hogyan gondolkodnak a magánszolgáltatók? Bazsó Péter, a Duna Medical Center igazgatója szerint nonszensz, hogy a kötelezően fizetendő hozzájárulás elvész, ha valaki a privát szektorban keresi a gyógyulást.
– Az egész régióban Magyarország az egyetlen ország, ahol csak a szolidaritás elvén működő rendszer van (vagyis nincs vizitdíjszerű közvetlen fizetési kötelezettség – a szerk.). Ez alapvetően jó, de ha valaki rendszeresen adót, illetve járulékot fizet, ennek a pénznek legalább egy részét miért ne kapja meg, ha az ellátását nem az állami szférában végzik? A két rendszer azért nem tud szétválni, mert a magánszolgáltatásnak az állami szférában létező paraszolvenciával kell versenyeznie. Ez nagyrészt a mi bűnünk, az orvosoké. Hiánygazdaság van, ehhez alkalmazkodtunk. A sebész úgy gondolja: kiküldi a beteget a magánellátásba az aneszteziológus kollégájához, mert ő amúgy kimaradna a „hálából”. Ez szörnyen etikátlan rendszer. Mindez nem új keletű, de korábban nem volt ennyire drága az egészségügy. Ma már annyira elszabadultak az árak, hogy még a tb is nehezen tudja követni, ráadásul egyre több a hiányszakma az orvosok elvándorlása miatt. A magánegészségügynek kiegészítő ellátásként helye van, de fontos lenne, hogy az igénybevevő ezzel ne veszítse el a tb-jogosultságát.
