hirdetés

Kormányváltásnál több, tulajdonosváltásnál kevesebb

A durván elnagyolt fővárosi tulajdonosváltás alaposan összekavarta a kórházak és a gyógyítást segítő beszállítók kapcsolatát – írja  a Népszabadság.

A váltás előtt az új gépek, illetve a felújítások finanszírozása úgy működött, hogy a tulajdonos önkormányzat engedélyokirata alapján az intézmény lefolytatta a közbeszerzési eljárást, majd szerződtek a pályázati nyertessel, és amikor a munka elkészült vagy a szóban forgó gép a helyére került, a számlamásolat alapján a főváros fizetett. A tulajdonosváltás ezt a rendszert írta fölül. A kórházi főigazgatók egyszercsak azzal szembesültek, hogy azon beruházások vagy felújítási munkálatok számlái, amelyek befejezése átcsúszott az államosítás utáni időszakra, a nyakukon maradtak.

Hiába küldözgetik azokat a volt vagy az új tulajdonosnak, egyikük sem fizet. A főváros azzal érvel, hogy a számla rendezése már nem nála teremt értéket, és ha így adna pénzt, akkor a város vagyonát prédálná, az új tulajdonosnak meg nincs rá forrása, s ehhez ideológiát is szab: fizessen a megrendelő.

Csak gép- és műszerbeszerzés címén úgy 800 millió forint elköltésére vállalt kötelezettséget a gyógyító intézményeknek a kormányváltás előtti hónapokban a főváros, de ezen kívül egyes kórházak még kaptak engedélyt az elektromos hálózataik, fűtési rendszereik felújítására – idézi fel  a nol.hu, hogy milyen „áthúzódó” kötelzettségek mérgezik ma a kórházak és a beszállítóik viszonyát a fővárosban.

(forrás: NOL)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...