Kivándorlási számháború
Csökkent, nőtt vagy változatlan a külföldre távozó orvosok száma idén? – teszi fel a kérdést a Magyar Narancs Materia Medica blogján Lénárd Rita.
„Az idei első fél évben 324 orvos, 78 fogorvos, 327 egészségügyi szakdolgozó és 19 gyógyszerész kért hatósági bizonyítványt külföldi munkavégzéshez. Egy évvel korábban, vagyis 2016 első felében a külföldre távozó orvosok száma 400 felett volt, a fogorvosok száma pedig valamivel száz feletti – derül ki az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) legfrissebb adataiból. 2016-ban egész évben 823 egészségügyi dolgozó kért külföldi munkavállaláshoz engedélyt. Ezenfelül további 208 külföldi állampolgárságú, de Magyarországon végzett szakorvos is kért hatósági bizonyítványt külföldi munkavégzéséhez.”
Tehát 6 hónap alatt 402 magyar orvos és 208 külföldi állampolgárságú, de Magyarországon végzett orvos kért hatósági bizonyítványt külföldi munkavállaláshoz, azonban azt, hogy valóban külföldre távozott-e, ebből az adatból nem tudjuk megállapítani. De bármilyen hihetetlennek tűnik, az a helyzet, hogy azt sem tudjuk, valójában hány orvos dolgozik Magyarországon.
Vannak egymástól független rendszerek, nyilvántartások, mint például a Magyar Orvosi Kamara (MOK) tagjainak száma, hiszen minden Magyarországon praktizáló orvos számára kötelező a tagság. De azt, hogy a kamarai tag esetleg csak munkaideje egy részében dolgozik az országban, vagy akár már külföldön dolgozik, de nem szüntette meg a tagságát, vagy gyermekével otthon van, aztnem tartják nyilván.
Az ágazati béremeléssel elindult ugyan egy folyamat, de – főként a szakdolgozók tekintetében – ez túl lassú, és már most szinte értékét vesztette a minimálbér emelkedése miatt. Sokan mondják, hogy nincs többre forrás. A jelenlegi pazarló rendszerben valóban nincs és nem is elég csak a pénz. Az egész struktúrát kell átgondolni, átalakítani, betegközpontú, átlátható, tiszta működésűvé, a mai megváltozott körülményeknek megfelelően. A jelenlegi zavaros, különutas, korrupt rendszerből valóban minden pénz elfolyik. A bérrendezést szintén egy átgondolt, megtervezett, koherens rendszerben kell megvalósítani.
Elfogadhatatlan az a kapkodó ötletelés, amellyel időről időre kiemelnek egy csoportot a rendszerből. Hogy csak egy példát mondjak: a rezidensek itthon tartására egy ösztöndíjrendszert alakítottak ki. Már az is érthetetlen, hogy egyetemet végzett, teljes munkaidőben dolgozó felnőtt emberek „ösztöndíjra” kell, hogy pályázzanak – ezt kapják kiszámítható munkabér helyett –, ráadásul ehhez bizonyos „röghöz kötést” is el kell fogadniuk. Ez nem számít bele a nyugdíjba, nem lehet rá hitelt felvenni stb. Ugyanakkor emiatt előfordul, hogy idősebb szakorvosok kevesebbet keresnek, mint a fiatalabb, szakorvosjelölt beosztottaik. Így biztosan nem lesz pozitív az eredmény.
Remélem, hogy nem kell leoltani a villanyt. Csak egy kérdés maradt: van-e, lesz-e a politikának elég bátorsága az újratervezéshez?
